CONTACTUS NOMINALIS

időszakosan megjelenő
online tudományos folyóirat
Kiadó:
Brenner János Hittudományi Főiskola
Főszerkesztő:
Dr. Maróti Gábor
Kapcsolat: [email protected]
HU ISSN 3003 - 9819


2026/ 2. szám

***


Nemes Gábor


Homo bulla pulvis et umbra
Adalékok Gosztonyi János humanista műveltségéhez


Gosztonyi János[1] a Vas megyei Felsőszelestén született 1460 körül köznemesi családba, apja Szelestei Miklós, anyja Gosztonyi Erzsébet volt. Mivel a Gosztonyi család előkelőbbnek számított, mint a Szelestei, és karrierjét is vélhetően anyai nagybátyja, Gosztonyi András esztergom-szentistváni prépost támogatta, nevét Felsőszelestei Gosztonyi Jánosként használta. 1507-ben II. Ulászló királytól címerbővítő adományt kért, amelynek során a két család címerét egyesíttette.[2] Klerikusi pályán való elindulása nem volt példátlan, hiszen korábban több rokona is viselt egyházi méltóságot: János sasvári főesperes, esztergomi és pozsonyi kanonok (1453–1454),[3] Tamás pécsi őrkanonok (1458–1484), András esztergomi kanonok (1469–), esztergom-szentistváni prépost (1483–1499),[4] László esztergomi kanonok (1478–), őrkanonok (1494–1501),[5] Lőrinc pécsi kanonok (1501) volt.
Milyen ember is volt Gosztonyi János? Vincenzo Guidoto velencei követ 1525-ben kelt jellemzése szerint a püspök alacsony termetű, nagyon kövér, jó életű és becsületes ember volt.[6] Pelei Tamás erdélyi kanonok is többször megemlékezett püspöke falánkságáról.[7] Ugyanakkor párizsi tudós tanára és barátja, Josse van Clichtove nyájasságát, a közjóra irányuló soha nem lankadó figyelmét emelte ki, sőt kijelentette, hogy a magyar püspök a „tudományok és erények egyetlen és különös dísze”. Hozzá hasonlóan másik professzora, Jerôme de Hangest is erkölcsösségét és tudományát hangsúlyozta. Bonifacio da Ceva, a ferencesek párizsi provinciálisa is szent életű, tudós papként jellemezte Gosztonyit, aki naponta bejárt a ferences barátokhoz misézni.[8]
Műveltségét a kor legjobb egyetemein szerezte. Egyetemi tanulmányait 1489-ben a bécsi egyetemen kezdte,[9] 1493-ban pedig már a ferrarai egyetemen tanult. Itt „humanitatis studiorum professor”-ként szerepel a forrásokban, amely talán a magister artium fokozat megszerzésére utalt.[10] A már említett Vincenzo Guidoto doktornak nevezte, fokozatát talán 1513-ban Párizsban szerezte. Tanulmányaival együtt egyházi pályája is szépen emelkedett.[11] 1491-ben pozsonyi kanonokként és Estei Hippolit esztergomi érsek familiárisaként kezdte. 1493-ban, ferrarai tartózkodása idején már esztergomi kanonok,[12] 1494-ben komáromi főesperes,[13] 1501-től pedig őrkanonok és az esztergomi székesegyház Keresztelő Szent János oltárának igazgatója.[14] Nagybátyja, Gosztonyi András esztergom-szentistváni prépost mellett minden bizonnyal Bakóc Tamás esztergomi érsek és Szatmári György váradi püspök, királyi titkár támogatásával haladt előre a ranglétrán. Tagja volt az .Anna királynét (Anne de Foix) üdvözlő követségnek,[15] Szatmári György kíséretében pedig 1502-ben Prágában is járt. 1504 és 1506 között Anna királyné tolmácsaként és titkáraként a királynéi udvarban tevékenykedett,[16] szolgálataiért elnyerte a budai prépostságot. A királyné halála után királyi titkár, majd 1508 és 1511 között királyi alkancellár lett.[17]
II. Ulászló 1507-ben nevezte ki a váci püspökség élére.[18] Kancelláriai tevékenysége miatt II. Gyula pápától 1508-ban püspökké szentelésének két éves elhalasztására kapott engedélyt.[19] Az uralkodó 1509-ben kinevezte a győri püspöki székre, amelyet Szatmári Ferenc halála után Bakóc Tamás II. Ulászló királytól zálogba vett,[20] emiatt Gosztonyi csak nagy nehézségek árán tudta elfoglalni egyházmegyéjét.[21] A pápai megerősítésre 1511 februárjáig várnia kellett, püspökké szentelésére is csak 1512 decemberében kerülhetett sor. 1524-ben Szatmári György halála után ambicionálta az esztergomi érsekséget, de végül az erdélyi püspökséggel kellett beérnie, amelyre II. Lajos 1524 decemberében nevezte ki.[22] 1525 tavaszáig, amíg át nem vette új egyházmegyéjét, az uralkodó Albisi Bernát egri éneklőkanonokot bízta meg az erdélyi püspökség javainak kormányzásával. 1526 januárjában arról írt VII. Kelemen pápának, hogy püspöki kinevezéséről a pápai bullákat a bandérium felállításának költségei miatt nem tudta még expediáltatni.[23] 1526-ban fellépett a szebeni szászok között megjelenő lutheranizmus ellen.[24]
1514-ben, a parasztháború idején a győri egyházmegye területén is voltak kisebb zavargások, amelyekben részt vett Gosztonyi bandériuma is. Istvánffy Miklós szerint a püspök – hogy kímélje a tömeget és elkerülje a vérontást – az ágyúkba golyó helyett vaktöltést tetetett, és így futamította meg a felkelőket.[25] Többször vezetett diplomáciai küldöttséget, 1517-ben Csehországban igyekezett lecsendesíteni a belpolitikai zavarokat. 1520-ban Frigyes liegnitzi herceggel Krakkóban I. Zsigmond lengyel királyt tájékoztatták II. Lajos csehországi terveiről, továbbá Jagelló Anna és V. Károly esetleges házasságáról is egyeztettek. Ezután Toruńban, a lengyel–lovagrendi (porosz) béketárgyalásokon közvetítettek.[26] 1522-ben és 1524-ben tagja volt a nürnbergi birodalmi gyűlésre küldött követségnek, amely a török elleni harchoz kért segítséget.[27] 1523-ban Mária királynét kancellárként szolgálva kísérte el Csehországba.[28] Szalkai László esztergomi érseki kinevezését követően Mária királyné megkísérelte Gosztonyit a királyi kancellári posztra emeltetni, de II. Lajos a pápai diplomácia nyomására Brodarics István szerémi püspöknek juttatta a hivatalt. 1526-ban Szapolyai János erdélyi vajdához hasonlóan bandériumai Erdély védelmére voltak rendelve, így a mohácsi csatában nem vett részt.
A történelem iránti érdeklődését és humanista műveltségét bizonyítja, hogy 1502-es prágai tartózkodása idején megvásárolt egy kötetet Eanea Silvio Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa Historia boemica című, Rómában 1475-ben kiadott művéből,[29] amit a marginális bejegyzések tanúsága szerint alaposan át is tanulmányozott.[30] A mű utolsó lapján szereplő „memento mori” és egy stilizál koponya látható, alatta pedig Gosztonyi János saját kezű bejegyzése szerepel: „homo bulla, pulvis et umbra”. Ez a rövid bejegyzés is érdekesen világítja meg olvasottságát.
A „homo bulla”, azaz „az ember buborék” kifejezés két antik szerzőnél is előfordul.[31] Egyrészt Marcus Terentius Varro A mezőgazdaságról című munkájának bevezetőjében szerepel: „mint mondják, ha az ember olyan, mint a buborék, annál inkább, ha öreg”.[32] A másik szerző a híres szamoszatai filozófus, Lukianosz, akinek Kháron című művének egyik dialógusában azt olvashatjuk, hogy az ember élete olyan, mint a vízesésnél keletkező buborék: „Mindegyiket felfújja a lélek, ezt kisebbre, azt nagyobbra, némelyik kis ideig marad meg, s csak rövid életű, mások, ahogy támadtak, máris elpattannak – de végzetük azonos: mindnek el kell pukkannia.”[33] Nem tudni, hogy Gosztonyi ismerte-e az itt citált ókori auktorok vonatkozó helyeit, de valószínűbb, hogy máshol olvashatta ezt a mondást. Rotterdami Erasmus ugyanis a „homo bulla” kifejezést az 1500-ban Párizsban megjelent, az ókori szerzők közmondásait, jellegzetes kifejezéseit összegyűjtő kézikönyvében, az Adagia című kötetében említi.[34] Ha Gosztonyi valóban Erasmus munkájában olvashatta, akkor az pedig nem jelent mást, mint hogy 1502-ben már ismerte ezt az akkor nemrég megjelent kötetet, amely egyértelműen humanista érdeklődésére, tájékozottságára és nem utolsósorban kapcsolatrendszerére utal.
A Gosztonyi János által papírra vetett sor másik két szava a „pulvis et umbra”. Ezt a híres latin költőtől, Quintus Horatius Flaccustól vette, pontosabban annak Torquatushoz írott ódájából:
„Csakhogy az ég kárát folyton kijavítja a gyors hold;
míg ha le buksz oda,
hol régi halottak, apák, dús hősök várnak, örökre
por leszel és üres árny.”[35]
Horatiust akár már itthoni tanulmányai alatt is olvashatott, de legkésőbb egyetemi évei alatt találkoznia kellett vele. Szintén Gosztonyi humanista invenciójára utal, hogy az Erasmusnál szereplő a „homo bulla” kifejezés magyarázatát az ott nem szereplő horatiusi idézettel mintegy bővítette, gazdagította.[36]
1513 második felében már győri püspökként utazott Párizsba,[37] hogy az egyetemen bővítse ismereteit, és a híres Collège de Navarre-ban szállt meg. Kifejezetten foglalkoztatta az újplatonikus filozófia és Dionysius Areopagita műveinek tanulmányozása. Itt ismerkedett meg híres humanista tudósokkal, akik közül többen művüket is neki ajánlották. A már említett Josse van Clichtove (Iodocus Clichtoveus) flamand származású professzor az ő közvetítésével szerzett tudomást magyar szentekről szóló himnuszokról. Elucidatorium ecclesiasticum ad officium ecclesiae pertinentia planius exponens (Párizs, 1516) című, a templomi szertartások szövegeit grammatikai és filológiai szempontból elemző és magyarázó kötetét ezért is ajánlotta Gosztonyinak.[38] Szintén neki dedikálta De necessitate peccati Adae című szövegkritikai munkáját is,[39] továbbá az ő bíztatására írta meg II. Lajos király számára a De regis officio opusculum című királytükröt.[40] Clichtove-val való szellemi kapcsolatának tanúbizonysága az a kézirat, amely Gosztonyi 102 kérdésére adott, saját kézzel írott válaszait tartalmazza (1517). A püspök kérdései egyedülálló olvasottságról és műveltségről tanúskodnak.[41]
Egy másik párizsi tanár, Jerôme de Hangest is Gosztonyinak dedikálta Introductorium morale című munkáját, amelyben a szerző bensőségesebb vallásosságot és erkölcsi megújulást szorgalmaz.[42] Bonifacio da Ceva minorita szerzetes – aki elmondása szerint naponta együtt misézett Gosztonyival párizsi tartózkodása alatt – neki ajánlotta Viaticae excursiones című művét, amelyet a szintén Párizsban tanuló Várdai Balázs győri kanonokkal küldött el Győrbe.[43] Gosztonyi könyvtára sajnos nem maradt meg, egy töredékét minden bizonnyal Naprághy Demeter hozta vissza Győrbe, reneszánsz mitráját pedig a győri egyházmegyei kincstár őrzi.[44]
A mohácsi csatát követően – amelyben Erdély védelme miatt nem vett részt – Szapolyai János és Ferdinánd királlyá választása után Gosztonyi válaszút elé került. Ferdinánd titkára, Georg Reichersdorffer révén próbálta megnyerni magának a püspököt, aki vonakodott a Habsburg uralkodó oldalára állni. Nem sokkal később Szapolyai hívei, Dóci János és Bodó Ferenc azzal gyanúsították meg, hogy Ferdinánd király budai bevonulásának hírét Te Deummal, harangzúgással és örömtüzekkel ünnepelte, ezért János király parancsára elfogták és kínvallatásnak vetették alá. 1527. október 19-én a megkínzott idős püspök Gyulafehérvárott hunyt el.[45]
Függelék
1.
Róma, 1508. október 15.
II. Gyula pápa Gosztonyi János váci püspökhöz
Gosztonyi János választott váci püspök előadta II. Gyula pápának, hogy mivel Ulászló magyar és cseh király folyamatosan igénybe veszi szolgálatait, ezért még nem tudta magát átvenni váci püspökségét. A pápa ezért kérésére megengedi neki, hogy két évig nem köteles püspökké szenteltetnie magát, és emiatt a váci egyházmegye sem tekinthető üresnek.
(Tit.: ʻDilecto filio Iohanni Bozthon electo Vaciensi’. AAV Arm. XXXIX., vol. 28, fol. 529v–530r – reg. Ed.: Theiner, Vet. mon. Slav., I, 555, n. 739.)
Dilecte fili, salutem et apostolicam benedictionem. Cum sicut nobis nuper exponi fecisti, tu, cuius opera carissimus in Christo filius noster Vladislaus Hungarie et Bohemie rex illustris assidue utitur, munus consecrationis ratione Vaciensis ecclesie, ad quam promotus fuisti, adhuc commode suscipere nequeas. Nos commodis eiusdem regis, quem in visceribus gerimus caritatis, consulere paterne volentes, hiisque supplicationibus annuentes, ut intra biennium a fine temporis a iure statuti computandum munus consecrationis huiusmodi suscipere non tenearis, nec ad id a quoquam invitus compelli possis, ecclesiaque Vaciensis tibi commissa propterea vacare non censeatur, tenore presentium de specialis dono gratie indulgemus constitutionibus et ordinationibus apostolicis ceterisque in contrarium facientibus non obstantibus quibuscunque. Datum Rome apud Sanctum Petrum sub annulo piscatoris die decimaquinta Octobris [fol. 530r] millesimo quingentesmo octavo, anno quinto.
2.
Róma, 1512. december 18.
II. Gyula pápa Gosztonyi János választott győri püspökhöz
II. Gyula pápa Gosztonyi János választott győri püspöknek megengedi, hogy első három– egy II. Ulászló király előtt, kettő pedig a győri székesegyházban vagy az egyházmegyében – püspökként bemutatott szentmiséjét felkereső hívek teljes búcsút nyerhetnek.
(Tit.: ʻDilecto filio Iohanni Gozthon electo episcopo Iauriensi’. Batthyaneum, GyKL, Oklevelek, n. 558. [MNL OL DF 277730.] – orig. Hártya, helyenként rojtos, szakadozott. Reg.: Beke, Az erdélyi káptalan, 250. n. 1087; Nemes, Repertorium, 162, n. 584.)
[Iulius papa IIs]a
Dilecte fili, salutem et apostolicam benedictionem. Ut devotioni tue, quam nostri et Sancte Romane Ecclesie observant[issimam]b atque devotissimam esse cognovimus, ea paterne concedamus, per que ei honor accrescat et commissi sibi gregis salus inde proveniat animarum de omnipotentis Dei misericordia et Beatorum Petri et Pauli apostolorum eius auctoritate confisi, omnibus et singulis utriusque sexus Christifidelibus vere penitentibus et confessis, qui tribus missis per te in pontificalibus, uni scilicet coram carissimo in Christo filio nostro Wladislao Hungarie et Bohemie regi illustri, ubi maiestatem suam tunc adesse contigerit, reliquis vero duabus in ecclesia tua Iauriensi seu eius diocesi celebrandis aut benedictioni in fine ipsarum missarum per te populo dande devote intererint, atque pro unitate Sancte Romane Ecclesie et exaltatione catholice fidei, necnon incolumitate et felici statu dicti regis devotas Deo persolverint, preces plenariam omnium peccatorum suorum remissionem et indulgentiam in forma ecclesie consueta elargimur per presentes. Non obstantibus quibusvis similium indulgentiarum suspensionibus et revocationibus etiam pro fabrica basilice Beati Petri de Urbe principis apostolorum per nos factis ceterisque contrariis quibuscumque presentibus pro tribus missis huiusmodi dumtaxat valituris. Datum Rome apud Sanctum Petrum sub annulo piscatoris die XVIII Decembris MDXIImo, pontificatus nostri anno decimo.
a Kiszakadva. b Kiszakadva.
[1] Életrajzát lásd Sörös Pongrác, Adatok Felsőszelestei Gosztonyi János püspök életéhez, Religio 88. (1909) 595–600., 612–614., 629–633., 644–646., 660–661.; Köblös József, Az egyházi középréteg Mátyás és a Jagellók korában (Társadalom és művelődéstörténeti tanulmányok 12.) Budapest, 1994, 293–295.
[2] Décsényi Gyula, Gosztonyi János püspök származásához, Turul 9. (1891) 194–196. A címer képe így a következőképp festett: kék pajzsfő alatt hasított pajzs első vörös mezejében arany koronából kiemelkedő páncélos kar, markában magasra tartott ezüstkürttel, a hátsó arany mezőt pedig zöld talajon álló farkas foglalta el, amely szájában malacot hurcolt. A mitrával fedett pajzsot jobbról és balról egy-egy oroszlán tartotta, címertakaróként különböző színű virágok szolgáltak.
[3] C. Tóth Norbert, Az esztergomi székes- és társaskáptalanok archontológiája 1100–1543. (Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 9.), Budapest, 2019, 102., 168.
[4] C. Tóth, Az esztergomi székes- és társaskáptalanok, 59., 114., 140.
[5] C. Tóth, Az esztergomi székes- és társaskáptalanok, 48., 175.
[6] Balogh István, Velenczei diplomaták Magyarországról (1500–1526) (Forrástanulmány), Szeged, 1939, LXXX.
[7] Lakatos Bálint, Az erdélyi káptalan és a püspöki udvar tagjai görbe tükörben. Történeti bejegyzések Pelei Tamás főesperes Erasmus-kötetében (1515-1530 k.), Fons 16. (2009) 431–469., 451–452.
[8] Eckhardt Sándor, Magyar humanisták Párizsban, Minerva 8. (1929) 70–91., 71.
[9] Tüskés Anna, Magyarországi diákok a bécsi egyetemen 1365 és 1526 között (Magyarországi diákok a középkori egyetemeken 1.), Budapest, 2008. 268.
[10] Haraszti Szabó Péter – Kelényi Borbála, Magyarországi diákok francia, angol, itáliai és német egyetemeken a középkorban 1100–1526 (Magyarországi diákok a középkori egyetemeken 3.), Bp., 2019, 318.
[11] Sörös, Felsőszelestei Gosztonyi János, 596–597.
[12] C. Tóth, Az esztergomi székes- és társaskáptalanok, 169.
[13] C. Tóth, Az esztergomi székes- és társaskáptalanok, 87.
[14] C. Tóth, Az esztergomi székes- és társaskáptalanok, 48., 120.
[15] Lakatos Bálint, A király diplomatái. Követek és követségek a Jagelló-korban (1490–1526). II. rész. Adattár, Történelmi Szemle 62. (2020) 2. sz., 281–362., 305–306.
[16] C. Tóth Norbert–Horváth Richárd–Neumann Tibor–Pálosfalvi Tamás, Magyarország világi archontológiája 1458–1526. I. Főpapok és bárók, (Magyar Történelmi Emlékek. Adattárak), Budapest 2016. (MVA 1458–1526 I.) 161.
[17] MVA 1458–1526 I. 72.
[18] C. Tóth Norbert, Magyarország késő középkori főpapi archontológiája. Érsekek, püspökök, illetve segédpüspökeik, vikáriusaik és jövedelemkezelőik az 1440-es évektől 1526-ig (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 27.) Győr, 2017, 105.
[19] Lásd a Függelék 1. sz.
[20] C. Tóth, Magyarország főpapi archontológiája, 73–75.
[21] Horváth Richárd, Győr megye hatóságának oklevelei (1318–1525) (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 1.) Győr, 2005, 27.
[22] C. Tóth, Magyarország főpapi archontológiája, 67–68.
[23] Bessenyei József, Lettere di principi. Fejedelmi levelek a pápának (1518–1578) (Bibliotheca Academiae Hungariae in Roma. Fontes 3.), Roma–Budapest, 2002, 120–123. Lásd még Sörös, Felsőszelestei Gosztonyi János, 645.
[24] Sörös, Felsőszelestei Gosztonyi János, 645–646., Eckhardt, Magyar humanisták Párizsban, 88–89.
[25] Sörös, Felsőszelestei Gosztonyi János, 599–600.; Eckhardt, Magyar humanisták Párizsban, 88.
[26] Lakatos, A király diplomatái, 337.
[27] Sörös, Felsőszelestei Gosztonyi János, 631–632.; Lakatos, A király diplomatái, 344–345., 347.
[28] MVA 1458–1526 I. 163.
[29] A kötetről lásd Aistleitner József, A győri püspöki nagyobb papnevelő intézet könyvtárának 1500-ig terjedő ősnyomtatványai, Győr, 1932, 10, 6. sz.; Sz. Koroknay Éva, Magyar reneszánsz könyvkötések. Kolostori és polgári műhelyek (Művészettörténeti Füzetek 6) Budapest, 1973., 90, 248. sz.; Vásárhelyi Judit, A győri Székesegyházi Könyvtár possessorai. – II. Az „erdélyi” gyűjtemény. – III. Győri könyvtulajdonosok, Magyar Könyvszemle (1980) 230–263., 238.
[30] Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ, Egyházmegyei Könyvtár, Ö IV. 14. „Iohannes Gozthon custos Striogoniensis perlegit feliciter famulatu et clientela reverendissimi domini Georgii episcopi Waradiensis secretarii primarii invictissimi Wladislai regis Hunagrie Bohamieque 8 die Martii 1502.”
[31] A toposzról részletesen lásd: Madarász Aladár: Buborékok és legendák. Válságok és válságmagyarázatok - II/1. rész A Déltengeri Társaság, Közgazdasági Szemle 58. (2011) 909–948., 912.
[32] „quod, ut dicitur, si est homo bulla, eo magis senex” (I.1.) M. Terentius Varro, A mezőgazdaságról, fordította és jegyzetekkel látta el: Kun József, a bevezető tanulmányt írta: Maróti Egon (Görög és latin írók 14.), Budapest 1971, 102–103.
[33] Lukianosz: Összes művei, Budapest, 1974, 323. (18–19.)
[34] A műtől és magyarországi recepciójáról lásd Lakatos, Az erdélyi káptalan és a püspöki udvar, 439. Valószínűleg ennek következtében lett népszerű a buborékot fújó kisgyermek alakja a 16-17. századi Németalföldön vanitas-allegóriáiban. Liana De Girolami Cheney, The Symbolism of the Skull in Vanitas: Homo Bulla Est, Cultural and Religious Studies 6 (2018) 267–284.
[35] „Damna tamen celeres reparant caelestia lunae: / Nos ubi dedimus / Quo pater Aenas, qou dives Tullus et Ancus / Pulvis et umbra sumus.” (Szabó Lőrinc fordítása), Római költők antológiája (Antiquitas – Byzantium – Renascentia VII.), Budapest 2014, 210.
[36] Erasmus Adagia kiadásai közül a bázeli (1541) kiadást használtam (437–439.).
[37] Haraszti Szabó – Kelényi, Magyarországi diákok, 106.
[38] Eckhardt, Magyar humanisták Párizsban, 73–80.; Holl Béla, Jodocus Clichtoveus Elucidatoriuma és a magyarországi himnuszköltészet európai recepciója, in: Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Az Országos Széchényi Könyvtár Kiadványai. Új sorozat 3.), szerk. Kovács Ilona, Budapest, 1989. 169–183.
[39] Eckhardt, Magyar humanisták Párizsban, 80–83.
[40] Eckhardt, Magyar humanisták Párizsban, 83–85.
[41] Gábriel Asztrik, Gosztonyi püspök és párizsi mestere, Egyetemes Philologiai Közlöny 60 (1936) 15–29.; Kiss Farkas Gábor: „Mindent el kell hinnünk és meg kell tartanunk, ami a Bibliában van?” Gosztonyi János és Iodocus Clichtoveus, Lymbus, 11 (2016) 17–44.
[42] Eckhardt, Magyar humanisták Párizsban, 85–86.
[43] Eckhardt, Magyar humanisták Párizsban, 86–88.
[44] Bedy Vince, A győri székesegyház története (Győregyházmegye múltjából 1.), Győr, 1936, 59.
[45] Sörös, Felsőszelestei Gosztonyi János, 661.; Gálfi Emőke, Szapolyai János és az erdélyi városok, in: Egy elfeledett magyar királyi dinasztia: a Szapolyaiak, szerk. Fodor Pál–Varga Szabolcs, Budapest, 2020, 201–212., 204.