CONTACTUS NOMINALISidőszakosan megjelenőonline tudományos folyóiratKiadó:Brenner János Hittudományi FőiskolaFőszerkesztő:Dr. Maróti GáborKapcsolat: [email protected]HU ISSN 3003 - 9819
2026/ 1. szám
***
Varga Józsefné
Horváth Mária
300 év szolgálat ‒
A Szent Orsolya Rend működése Győrben
A
Szent Orsolya Rend megalakulása, célja
Pázmány Péter így gondolkodott a
nőnevelésről: „Merem állítani, hogy a világ megjavítása szempontjából fontosabb
a leányok, mint a fiúk nevelése. Ugyanis mindnyájan anyáinktól kapjuk meg jövő
életünk első irányelveit, és amit a fiatal edénybe öntenek, annak illata
megtapad örökre.”[1]
Az orsolyiták ezt értették meg,
hiszen ők azok, akik a nőnevelés történetében nagyon fontos szerepet
játszottak. A 18. század kezdetétől 1948-ig meghatározó súllyal voltak jelen Magyarországon
a leány-, illetve nőnevelésben. Különböző oktatási, nevelési intézményeket
alapítottak: óvoda, elemi, ipari, polgári iskola, elemi iskolai és polgári
iskolai tanítónőképzés. Ezeknek a legtöbb esetben alapítói és egyben működtetői
is voltak. Az intézményesített nevelésen túl tanfolyamokat, gazdasági,
kulturális képzéseket, vasárnapi és cselédiskolákat vezettek, idegen nyeli és
művészeti különórákon adták át ismereteiket, nevelték a lányokat. A
tevékenységük minden szintjén a tudásátadással egyenrangú, sőt azt megelőző
szerepet kapott a nevelés, a vallásos, hazafias, a mindennapokat segítő
nevelés. Hogy eredményes legyen a munkájuk, abban sokat segítettek nekik a vallásos
egyesületeik, de az általuk fenntartott internátusok, árvaházak, valamint a
könyvtáraik úgyszintén.
A Rend legfontosabb nevelési elve ma
is tökéletesen helytálló és követendő: „Előbb magadat alakítsd azzá, akivé a
másikat formálni akarod. Ha szeretjük embertestvéreinket és mindenkivel békében
tudunk élni: biztos jele ez annak, hogy jó úton haladunk.”[2]
Merici Szent Angela 1535-ben
alapította a Szent Orsolya Társaságot. Angela korán árvaságra jutott, de mégis
„gazdag,” tartalmas életet élt. Már fiatalon arra fordította minden erejét,
hogy a szegényeket, elesetteket segítse, minden olyan lehetőséget kihasznált, ami
akkor egy fiatal nő számára adódott: a hitre nevelés mellett a karitatív
tevékenység, valamint a leányok tanítása jelentette számára Isten szolgálatát. Élete
példája hamarosan követőket vonzott, akik az Isten-szeretettől áthatva úgyszintén
az emberszeretetben nyilvánították ki hitük erejét.
A mai Olaszország északi részén kezdték
meg tevékenységüket. Merici Angela Bresciában alapította meg a hozzá
csatlakozott 28 leánnyal együtt Istennek szentelt társaságát, amelyet a
vértanúságot szenvedett brit királylányról, Szent Orsolyáról nevezett el, és az
ő oltalma alá helyezett. Azonban nem
alapított rendet, a tagok ugyan fogadalmat tettek, de továbbra is világi
öltözéket viseltek, és sokan közülük a családjuknál laktak.
Merici Angela 1540-ben halt meg. A
kortársak már akkor szentként tisztelték, azonban csak 1768-ban avatták
boldoggá, majd 1807-ben szentté. A Szent Orsolya Társaságra hagyott szabályzata
irányította társnői további tevékenységét. Majd hamarosan renddé alakultak –
Ordo Sanctae Ursulae (OSU) –, klauzurában éltek, fogadalmat tettek, és kialakult
a rendre jellemző ruházat is. A Rend gyorsan terjedt az egész világon. Lelki
vezetőik a jezsuiták voltak, ez a nevelési-oktatási módszereikben is érződött. A
közösségükben családias szellem élt, ebben a légkörben nevelték a fiatal
lányokat hitre, a társadalom számára hasznos felnőttekké, vallásos és művelt
családanyákká. A 16. században nagyon merész gondolatnak számított az, hogy a
lányokat tanítsák, taníttassák, főként a szegény sorsúakat. Intézeteik azonban mégis
gyorsan közkedveltek lettek.
Évszázadokon
át az egyes zárdák külön, önálló szervezetekként működtek, aztán a 19. század
végén létrejött a Római Unió. Ez a világon élő orsolyiták egységes szervezete,
irányítási központja. A magyar orsolyiták többsége 1913-ban csatlakozott az Unióhoz.
Első tartományi székhelyük Pozsony, aztán Győr majd Budapest lett. Sopron,
Szeged és később Dombóvár viszont önálló maradt.
A
Szent Orsolya Rend Magyarországon
Hazánkban a 16. század a
megpróbáltatások időszaka volt. A mohácsi csatában elesett a Katolikus Egyház
sok vezetője, illetve meghalt a király. Mind az ország, mind pedig az Egyház
irányítás nélkül maradt. Ennek következtében hazánkban szabadon terjedt a
protestantizmus. Ezt a folyamatot igyekezett megállítani Szelepcsényi György
esztergomi hercegprímás, aki úgy határozott, hogy a nőnevelésre, a leendő
családanyák vallásos nevelésére is gondolni kell, ez segíthet a protestáns
tanok terjedésének fékezésében. Ezért a nőnevelés megindítására
szerzetesrendeket hívott, és erre a célra nagyon alkalmasnak találta a Szent
Orsolya Rendet. Támogatta őket, engedélyezte, hogy bárhol az országban
alapíthatnak zárdát, építhetnek templomot, nyithatnak iskolát.
Gyorsan érzékelte az ország, hogy
milyen áldásos az orsolyiták tevékenysége, milyen sokat segít az erkölcsi élet
jobbításában az, hogy a lányokat képezik. Felismerték a nők társadalmat, jövőt
formáló, megmentő szerepét. Ezért a töröktől védett területeken újabb és újabb zárdák,
iskolák jöttek létre, ahol a szegény sorsú leányok tanítására ingyenes
iskolákat, úgynevezett külső iskolákat, népiskolákat alapítottak. A gazdagabbak
a zárdaiskolába (belső iskola) jártak, ők az internátusi ellátásért fizettek.[3]
1676-ban érkezett az apácák első
csoportja az akkori Magyarországra: Pozsonyba. Innen indultak ki a további alapítások:
Kassa (1698), Varasd (1703), Nagyszombat (1724), Győr (1726), Nagyszeben
(1733), Sopron (1747), Nagyvárad (1772). Zárdát alapítottak, és nyomban hozzákezdtek
a leányok neveléséhez, tanításához.
Későbbi alapítások: Dombóvár (1915), Kisvárda (1918), Heves (1922),
Bácsa (1923), Eger (1926), Eger‒Hajdúhegy (1931), Budapest (1936), Pincehely (1943).
Egészen a Trianon utáni évekig Pozsony lett a magyar tartomány központja.
Trianont követően Magyarországon a
Római Unióhoz tartozó orsolyitáknak csak két rendháza maradt: Győrött és
Kisvárdán. Az Uniósok elveszítették az anyaházat, a tanulmányi házat és a novícia-képzőhelyet.
A magyar tartományi noviciátus már 1922 óta Győrben volt, itt nevelődtek Győr,
Nagyvárad, Kisvárda, Heves novíciái. Azonban a győri ház szűkösnek bizonyult, ezért
1931-ben Eger‒Hajdúhegyen vásároltak erre a célra egy épületet. Majd 1929-ben
Magyarország tartományi rangot kapott. „A magyar uniós tartomány központját
Horváth M. Alojzia tartományfőnöknő 1936-ban Budapestre költöztette, ahol a
Stefánia úton bérelt villát, amely tanulmányi házként és internátusként is
szolgált.”[4] Néhány évvel később, 1940-ben Szegeden
alapítottak tanulmányi házat.
A kommunista diktatúra kezdetén államosították
az egyházi oktatási intézményeket. 1950 nyarán pedig deportálás várt a nővérekre.
A győrieket Szécsénybe, majd Újszászra, a dombóváriakat Máriapócsra vitték, a
kisvárdai kolostor pedig gyűjtőhellyé vált. Ettől kezdve nem élhették
hivatásukat. Az ötvenes években sokan külföldre menekültek, az idősek a
rokonoknál húzták meg magukat, mások varrásból éltek, sekrestyések lettek. Volt
olyan apáca, aki a hitoktatásért börtönbüntetést kapott.
A
Szent Orsolya Rend Győrben
Ha csak vázlatosan foglaljuk is össze
az orsolyiták győri iskolateremtő, nevelő, oktató tevékenységét, és a
létrehozott óriási oktatási intézmény történetét, akkor is elcsodálkozhatunk
azon, hogy lelkületük, szellemük, cselekedeteik nyomán az eltelt három
évszázadban mennyi érték jött létre anyagi javakban, műveltségben és főként
keresztény erkölcsiségben a városban. És milyen hatalmas szellemi és anyagi örökség
birtokosa ma a jogutód iskola!
1726. július 13-án érkezett Bécsből
négy apáca Győrbe, az első főnöknő Braun M. Alexia volt. Kezdetben a
Káptalandombon kapott helyet a zárda és az iskola. (Káptalandomb 12)[5] Neupauer
Ignácné Pichler Anna, udvari tanácsos özvegye volt az, akinek a pénzadományából
két házat vásároltak a mai Álom közben. Sem Győr városa, sem a káptalan nem
akadályozta, sőt segítette az apácák megtelepedését, a támogatásért azt várták
el, hogy vállalják a leányok nevelését és imádkozzanak a városért. A káptalan még
azt kérte, hogy magyar anyanyelvű leányokat is vegyenek fel a Rendbe, akik majd
később az anyanyelvükön tanítanak. 1746-ban írt jelentésből tudjuk, hogy 4 mater
a belső, 5 pedig a külső iskolában tanított. Az 5., Soror Katalin magyar
anyanyelvű, tehát tudatosan készültek arra, hogy a magyar tanulók anyanyelvükön
kapják meg az ismereteket.[6]
1726. augusztus 12-én már meg is nyitották
a külső iskolát 60 tanulóval, ez a szegényebb sorsúak gyermekeit fogadta be, és
ingyen biztosította számukra a tanulás lehetőségét. A belső iskola később indult.
Elsősorban hitoktatás, első áldozásra való felkészítés,[7] a
keresztény erkölcsi nevelés volt a cél, emellett írni, olvasni, zenélni,
rajzolni, festeni, hímezni tanították a lányokat. Német nyelven folyt a tanítás
– hisz akkor Győr nagyrészt német anyanyelvű lakossággal bírt ‒, és mindenben követték
a népiskolai előírásokat. Modern elvek szerint oktattak: nagy hangsúlyt
fektettek a munkáltatásra, szemléltetésre, a rendszeres gyakorlásra. 1730-ban
ezt írja a püspök: „a leányok tanításában és nevelésében dicséretesen
működnek.”[8]
1777-ben a Ratio Educationis az orsolyita iskola tanítási módszerét elfogadta,
elismerte, nem módosította azt.
1729-re már állt az új iskola és
zárda, amit hamarosan bővíteni kellett a jelentkező igények miatt, közben elkészült
az internátus is, ahol 80 leányt tudtak a gondjaikba venni.
1743-ban már 20 apáca munkálkodott, élt
Győrben, ezért 1746‒47-ben 20 cellával, barokk berendezésű ebédlővel, valamint
új mosó- és főzőkonyhával bővült a zárda.
1762-ben felépült a Szent Anna
templom.[9] Minden
fejlesztés mögött sok-sok hívő, jó szándékú adományozó van, és ez jelzi, hogy a
Rend milyen gyorsan beépült a város életébe. A templom megépülésével a zárdaépület
teljes négyszöget képezett.
Az 1848/49-es harcok idején az iskola
és a zárda járványkórház lett, ekkor 9 hónapig szünetelt a tanítás.
1892-re annyira megnőtt a diákok
száma, hogy csak szűkösen fértek el, ezért bővíteni kellett, így az Apáca utca
felől megépült az iskola első része. A régi iskolaépületet pedig óvodává
alakították, ami egyébként már 1880-tól télen-nyáron üzemelt. A Rend nagy
szegénységben élt, de minden áldozatra kész volt, hogy a jelentkező igényeknek
megfeleljen. Azonban kívülről is érkezett a segítség. Ismét az egész város
adakozott, amely Mohl Antal kanonok, valamint Németh Antal tankerületi
főigazgató szervezésében zajlott.
1898-ban katolikus leány polgári
iskola (10-14 éveseknek) alakult, és kapott helyet az új épületben, melynek
emléktábláján ez áll: „1898 Magyarország második évezredének hajnalán,
keresztén katolikus honleányok vallásos és hazafias nevelése, valamint szellemi
kiképzése céljából, Jézus legszentebb Szívének tiszteletére emelték ezen
épületet a győri Orsolya szüzek. Isten áldása legyen felette.”[10] A
vallásos és hazafias nevelés mellett „művelt magyar polgári háziasszonyt”
akartak a gyakorlatorientált tanítással képezni.[11] A
gyönyörű új épület elrendezése a következő volt: a földszinten az elemi iskola
6 osztálya, az ebédlő és a vendégszobák kaptak helyet; az emeleten a polgári 4
osztálya, a könyvtár, szertárok és irodák. A polgári iskolára nagy igény volt: rögtön
68 tanulóval kezdett.[12]
1902-ben végzett az első polgári évfolyam: hittan-, osztály- és énekvizsga, záróünnepély,
valamint testgyakorlat-vizsga zárta a képzést. Közben mindenki megtekinthette a
kézimunkákból, rajzokból, írásbeli dolgozatokból összeállított tartalmas kiállítást.
1898-tól vasárnapi és cselédiskolát nyitottak.
Az elemiből kimaradt vagy az eleminek csak 1‒2 osztályát végzett felnőtt nők valláserkölcsi
nevelését, tanítását vállalták fel. Az örök életre neveltek, de mindig szem
előtt tartották, hogy a rábízottak az evilági életben is jobban tudjanak
boldogulni.
Szintén 1898-ban létesített a Rend egy
kétéves kézimunka tanfolyamot, amellyel megalapozta a későbbi nőipariskolát.
Itt közismereti tárgyként csak irodalmat és számtant tanultak, annál színesebb
volt a szakmai tárgyak palettája: rajz, fehérnemű- és felsőruha rajzolás,
tervezés, varrás, díszítés; csipkeverés, a horgolás, kötés minden neme,
recekivarrás, hímzés, stíldíszek. Az elméleti oktatás mellett gyakorlati képzés
is volt, például az anyagkiválasztásról. A négy polgárit végzett úri lányok tanulmányainak
befejezéséül kínálták ezt a lehetőséget.
1900/01. tanévtől a királyi
tanfelügyelet engedélyével ének- és zenetanfolyamot indítottak, ahol színes volt
a hangszeres zenetanulás (zongora, harmónium, cimbalom, hegedű…) kínálata.
Eredetileg a zárda épületében helyezték
el az internátust. 1908-ban a felülvizsgálat kötelezte a zárdafőnöknőt, Horváth
M. Alojziát,[13]
hogy gondoskodjék a növendékek másholi elhelyezéséről. Széchenyi Miklós püspök
100 000 Ft-os kölcsönt adott a vallásalapból, így épült meg az új internátus
1908-ban, amely 100 főt tudott befogadni. Jézus Szíve kápolna, nagy hálók,
hosszú folyosók, tanulóterem, ebédlő, mosdók, fürdők, díszterem, zongoraszoba, tágas
udvar hintákkal, teniszpályával, játszótérrel, szökőkúttal, árnyékot adó fákkal
– minden volt, ami békés otthonná varázsolta a kollégiumot és az iskolát.
1926-ban tovább bővítették, mivel a tanítóképzés is elindult, és további férőhelyekre
volt szükség. Ekkor a hálótermek mellett betegszobák, fürdőszobák,
zongoraszobák épültek. A rendtagok mindig ott éltek a növendékek körül. A
visszaemlékezésekből tudjuk, hogy tisztaság jellemezte mind a külső megjelenést,
mind a lelkeket. A tanév 10 hónapos volt, a növendékek csak karácsonykor és
húsvétkor mehettek haza, így bizonyára jól esően támogatta őket a szép,
rendezett környezet.
1923-ban 3 évfolyamos nőipariskolát
nyitottak, ahova közép- vagy polgári iskola IV. évfolyamát végzettek
kerülhettek be. Később ez négyéves szakiskola lett. A képzés szoros kapcsolatot
ápolt a nőipar üzleti vezetőivel. Az iskolában egy korszerű berendezésű szalon szolgált
gyakorlati műhelyként, ahol még a győri hölgyek is varrattak. Három év után
munkakönyvet válthattak a végzettek, négy év után (1 év gyakorlat) pedig iparengedélyt[14].
Minden ősszel és tavasszal hathetes
varrótanfolyam is indult. Erre volt szükség és igény a városban. Szintén
működött három hónapos házi varrótanfolyam a tanév idején délutánonként.
1930/31-ben tehettek a végzettek először
munka-mesternői vizsgát, mely a tanítóképzőben való foglalkoztatásra képesítette
a nőipariskola végzőseit: kézimunka mesternői képesítést kaphattak, ha egy évet
segédkeztek az elemi iskolai kézimunka tanításában.
1941/42. tanévtől a nőipariskolát ipari
lányközépiskolává szervezték át. Ez az intézmény az 1938. évi 13. tc.
értelmében az elméleti irányú leánygimnáziumokkal egyenlő értékű gyakorlati
középiskola volt. Azok kerülhettek be, akik elvégeztek valamely közép- vagy
polgári iskolában 4 osztályt, a 14. évüket betöltötték, de 18-at még nem. A
továbbtanulásra is gondoltak: közgazdasági egyetemre, képzőművészeti
főiskolára, a kecskeméti gazdasági főiskolára, sőt különbözeti vizsgával a
tanítóképző V. osztályába mehettek a végzett növendékek.
1929-től lehetett tanulni
olajfestést, akvarell-, pasztell-, relief-, szeszfestést,[15]
bársony- és faégetést, heti 4 órában, M. Dominika tanította.
A sokféle új képzés miatt ismét
bővíteni kellett az iskola épületét. 1939-ben készült el a korszerű, központi
fűtéses épület a Bástya utca és Újkapu utca sarkán. 1940-től már ott
tanítottak. A környék legszebb iskolájának tartották! A földszint Duna-parti
sarkán kápolna állt, sajnos ezt bombatalálat érte a háború idején, és akkor
leomlott. A földszinten a „menyasszonyok iskoláját”[16]
rendezték be, konyhával, ebédlővel, varróteremmel. Az I. emeleten az ipari
középiskola és rajzterem, a II. emeleten a tanítónőképző, kísérletező fizika
terem és a szakszertárak kaptak helyet. Az iskolát 1940. október 27-én avatták
fel, Hóman Ottó[17]
nevet kapta.
1926. szeptember 15-én megnyílt a
tanítónőképző intézet 37 fő elsőévessel. Ötéves képzésként indult. Bőven volt
szakképzett tanítószemély, mivel a trianoni diktátum után a pozsonyi zárdából a
pedagógiai végzettségűek közül többen átmenekültek Magyarországra. És Szegeden
az Apponyi-kollégiumban szerezhettek oklevelet azok, akik szakképzett
tanítóképzős tanárok akartak lenni, de ha szükséges volt, besegítettek a
polgári iskolai tanárok is. 1930-tól négy évfolyamos gyakorlóiskola is segítette a
tanítójelölteket.
12 év után, 1938-ban a 13. és 14.
törvénycikkek értelmében fokozatosan megszűnt a régi típusú tanítóképzés.
Helyette hatéves lett a tanulmányi idő: azaz a négyéves líceumi képzésre épült
két évfolyamos tanítóképző akadémia. Így érthető, hogy 1941-ben négy évfolyamos
líceumi képzést szerveztek, amely érettségivel zárult. Olyanok jöhettek, akik 17 év alattiak voltak,
de 4 középiskolai osztályt már elvégeztek. Tehát az orsolyiták készültek arra,
hogy az új típusú tanítónőképzésnek ne legyen semmi akadálya. Azonban a
történelem közbeszólt. Ez a képzési forma már nem tudott kibontakozni.
Néhány számadattal utalok az
orsolyita nővérek munkásságának lenyűgöző méreteire.
1926-ban a Szent Orsolya Rend nővérei
a győri működésük 200. évében 800‒900 növendékkel foglakoztak. (A tanfolyami
létszámok változóak voltak.) 1940-től több mint 1000 növendéke volt minden
évben az intézményüknek, és 120 fő körüli létszámban éltek az internátusban.
1926 és 1946 között 503 fő kapott tanítói oklevelet.[18] A háború aztán sok nehézséget okozott.
okt.
int.
1926
1940‒1942
1946-47
létszám
óvoda
47+38 (fiú+lány)
99
70
6 oszt. elemi
244
52 (ismétlő iskola)
221
37 (gyakorlóiskola)
220
47
polgári iskola
288 rendes,
53 magántanuló
361 rendes
169 magántanuló
237
nőipariskola
43
58 (ipari leány-középiskola)
130
tanítónőképző
42 (beiratkozott I. éves)
155
204
leánylíceum
-
67
18 érettségiző, teljes létszám kb.
70 fő
internátus
80-90
120-150körül
170-200 körül
összesen
807
fő + internátus + tanfolyamok
1167
fő + internátus
+
tanfolyamok
978
fő + internátus + tanfolyamok
Számos tanfolyam működött, létszámaik
változóak voltak:
kézimunka
tanfolyamok: szabás-varrás, kötés, horgolás, hímzés stb.
ének,
hangszertanulás: zongora, hegedű, citera, cimbalom stb.
festés: olajfestés, akvarell-, pasztell-, relief-,
szeszfestés , bársony- és faégetés stb.
idegen nyelvi
különórák: francia, német, szlovák
háztartási
tanfolyam, „menyasszonyok iskolája”
1945‒1948 között az elemi népiskola
és a polgári iskola osztályaiból létrehozták a nyolcosztályos általános
iskolát.[19]
1926-ban 28 karapáca, 19 testvér és
10 novícia élt a zárdában.
1947-ben 36 apáca tanított. A
tanítóképzésben (és a líceumban) 13 nővér és 3 világi, a gyakorlóiskolában 2
apáca, az elemiben 5 nővér, az óvodában 2, a polgáriban 8 nővér és 3 világi, az
ipari leány-középiskolában 6 apáca és 4 világi, pontos létszám híján 2-4 fő az
internátusban.
Az
orsolyita nőnevelés
„A Szent Orsolya Rend volt az első
női szerzetesrend, amelynek a pápától jóváhagyott, kifejezett és lényeges célja
volt a leányifjúság tanítása, nevelése.”[20] Szent
Angela szellemisége egybeesett az Egyház elgondolásával. IX. Pius pápa így
fogalmazott: „Vezessétek növendékeiteket arra, hogy életüket a szent Evangélium
tanítása szerint rendezzék be.”[21] Az
orsolyiták e szerint élték megszentelt életüket: „… Az Egyház a nevelés
küldetését bízza ránk, hogy gyakoroljuk az ő nevében, különböző formákban, az
evangelizálás szolgálatában.”[22]
Hivatásuk legfőbb céljának a fiatal leányok valláserkölcsi nevelését tekintették.
Kulcsszavakban összefoglalva
pedagógiai céljaikat, tevékenységüket, ezt mondhatjuk: szeretettől vezérelve,
önzetlen szegénységben, kiváló felkészültséggel, gyakorlatorientáltan,
rugalmasan igazodva a körülményekhez – ez volt az életük, ez volt a hivatásuk.
Az orsolyita nővérek a személyes
példaadással történő nevelést tekintették
a legfontosabb céljuknak. Szent Angéla erre intette őket: „Úgy kell élnetek
és úgy kell cselekednetek, hogy leányaitok számára mintaképek legyetek… minden
szó, minden tett és minden kezdeményezés legyen mindig okulására és épülésére
azoknak, akik velünk érintkeznek…”[23]
A legtermészetesebb volt minden
rendtag számára, hogy aki az oktatásban szerepet kap, annak a legjobb képzést
kell megszereznie, a legfelkészültebbnek kell lennie. A Rendben a képzést
mindig elsőrendűen fontosnak tartották,[24] a
hivatásuk magaslatán álló apácák taníthattak. Már az első pozsonyi főnöknő is
ebben a szellemben irányította a nővéreket. „Nem féltette a jó szerzetesi
szellemet a haladástól, műveltségtől. Bízott benne, hogy az igazi tudomány
mindig Istenhez vezeti a lelket.”[25]
Hivatásukkal a lelkek üdvéért
dolgoztak, amit leginkább a szeretettől áthatott cselekedeteik által értek el.
A szeretet Isten-szeretetet jelent, a tevékenységükben minden ebből következik:
aki Istent szereti, az embertársait szintén szereti és tiszteli, jót akar
nekik, az örök üdvösség felé segíti őket. Enyhíti a szenvedést, támogatja hitük
erősödését, hasznos ismeretekre, gyakorlatra tanítja őket. „..lányaitokat
szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket,
ne parancsolgatva vagy szigorúsággal.”[26] Valóban
e szerint az intelem szerint igyekeztek élni. „Szeretetünk kifejeződik
tekintetünk által: sugározzon reményt, legyen egyértelmű, bátorító és bíztató.
Szeretetünk kifejeződik: jóakaratú meghallgatással, odafigyeléssel és a gyermek
szabadságának tiszteletben tartásával.
Így szeretve tanítjuk meg a gyermeket a szeretetre, és talán – az Isten –
a minden szeretet forrásának felfedezésére!”[27] Így
lett a nevelésükben alapfogalom a szeretet, amelyet aztán árnyaltak további fontos nevelői magatartásformák: szelídség,
tisztelet, megismerés, megértés, odafigyelés, pedagógiai tapintat és jókedv,
derű, mosoly. Még a szabadidejükben is „vidám, mosolygós arccal” legyenek
növendékeikkel.[28]
A tanítva nevelőnek tehát legelső és legfontosabb kötelessége a példamutatás, a
szerető szelídség, a derű. „A szelídek bírják a földet, a szelíd tanárok bírják
a gyermeklelkeket.”[29]
Úgy vélem, ma is fontos, hogy az a
nevelő, aki az osztály előtt áll, aki a tudást át akarja adni, aki a rábízottak
személyiségét formálni kívánja, rendelkezzen ezekkel a tulajdonságokkal.
A valláserkölcsi nevelés kitartást,
elkötelezettséget kívánó munkáját az iskoláikban létrehozott egyesületek
segítették. Közülük is kiemelt szerepet kapott a Mária-kongregáció. A tagok rendszeresen
összejöveteleket tartottak, énekeltek, imádkoztak, szavaltak, felolvasásokat és
előadásokat hallgattak. További egyesületek: Szent Angéla Önképzőkör, amelyben
ének, rajz, szavalóverseny, színdarabok, helyes fogalmazás, helyes magyar
előadási mód, azaz a magyar nyelv ápolása állt a középpontban. Ifjúsági
vöröskereszt egyesület: ez a cselekvő szeretet egyesülete volt, beletartozott a
beteglátogatók, a kézimunkázók (rászorulóknak készítettek ruhaneműt) és a Kis
mamák csoportja. Ez utóbbi tagjai IV‒V. éves tanítójelöltek, akik támogatták a
népiskola szegény sorsú kisgyermekeit, a tanítójelöltek lettek az ő kis
anyukáik, és vitték nekik a tízórait, a karácsonyi ajándékot stb. Mindez a
pozitív jellemalakításra kínált lehetőséget. „A tudás csak fél érték, ha nem
jár együtt a lélek nemességével……így lesznek képesek a tanítók az önnevelésen
túl mások tervszerű alakítására.”[30]
Szívgárda, Ifjúsági Önképzőkör, Sportkörök (Tulipán, Búzavirág, Sirály: tenisz,
asztali tenisz, atlétika, korcsolya, torna, játék…), Népművelési kör, Szent
Cecília kórus. Nagyon hatékony volt a vallási, érzelmi nevelésben a kóruséneklés,
ahol mindig 100 fölötti létszámban énekeltek együtt. „Ígérem, daloló lelkem magammal viszem.
Hálából „Naphimnusz lesz az életem.”[31] –
írta egy végzős kórustag. Az Angéla
Egyesület a mai „alumni” gondolatot tükrözi vissza, hiszen az volt a célja,
hogy visszacsalogassa „a széppel és a jóval az ismert intézeti védőfalak közé
azokat, akik valaha növendékeink voltak.”[32] Az
Eucharisztikus Gyermekszövetség a gyakori szentáldozást erősítette a
tanítványokban, hiszen az orsolyiták egyik legfőbb törekvése, a valláserkölcsi
nevelésük alapja is ez volt.
A nevelésükben minden lépésük nagyon
céltudatos, megtervezett, következetes volt. „Hivatással dolgozunk a
hivatásért!” [33]-
mondták. „…a nevelés a lelkek
találkozásánál kezdődik. Ez nem is lehet másképp. Hatni csak akkor tudunk, ha a
növendék lelkét valamiképp fogva tudjuk tartani a szeretet által. Ahol nincs
meg ez a kapocs, ott nincs is nevelői hatás.[34]
Nevelés-oktatás tökéletes összhangját
igyekeztek megvalósítani. Ezt többek között úgy érték el, hogy a tantestület
évi 10 rendes, 2 módszertani, 2 felvételi értekezletet tartott! A 17. század
elejétől, azaz a tanítórenddé válástól jellemző volt, hogy gyakori
konferenciákon, megbeszéléseken egységesítették a nevelési, oktatási elveiket.[35] Korukat megelőzve a kezdeti időkben a külső
iskolai osztályokban 2-2 tanító volt jelen, egy tapasztaltabb és egy kezdő, így
a fiatalok a gyakorlatban sajátították el, hogyan kell tanítani. Elvárás volt, hogy
egyetértés, szeretet legyen a tanári karon belül.
A jól felkészült tanárnak át kell
gondolnia, hogy milyen módon tudja megértetni azt, amit a gyermeknek át akar
adni. Úgy gondolták – ez ma is működőképes –, hogy meg kell világítani a
tanítás tárgyát több oldalról, példákkal, közel kell hozni az élethez, sokszor
kell ismételni. „Igen kívánatos az is, hogy megfelelő segédkönyvek, jól
berendezett könyvtár álljon a tanár és növendék rendelkezésére s megfelelő
folyóiratok, újságok útján a lüktető jelennel is összeköttetésben legyenek.”[36] A rendi szabályzat szintén előírja,
hogy gazdag könyvtár álljon a tanító nővérek rendelkezésére. 1897-ben a győri belvárosi
tanítók könyvtára 247 kötetből állt, ugyanakkor a „belvárosi Orsolyiták tanítói
könyvtárának állománya 400 kötet.”[37] 1904-ben
9-féle szakmai folyóiratot járattak.[38]
A tanulói öntevékenységnek nagy
jelentőséget tulajdonítottak. Fizika
és kémia órákra sok eszközt maguk a diákok készítettek el, a kísérleteket szintén
maguk végezték. Földrajzórán minden új anyaghoz ők rajzolták a térképet. „A
tudás annál biztosabb, minél több érzékszerv útján szerezzük. Ebben gyökerezik
a mai oktatás: munkáltató-oktatás. És ha a tanár kihasználja a közös munkában
rejlő nevelői hatásokat is – önzetlenség, kölcsönös segítés, kísérletezési
kedv, nemes verseny [mai kompetenciáink!], stb. – akkor e módszer csakugyan
jobban szolgálja a nevelőoktatást, mint a puszta előadói tanalak.”[39] Több
évkönyvben találunk adatokat arról, hogy mi mindent készítettek a diákok,
például: 14 db gombamodellt, 4 db formalinos készítményt, termésgyűjteményt, 70
db preparátumot, 30 db babát a népviselet szemléltetésére, 2 db talajmetszetet.[40]
Jellemző volt a tanításukban a
sokféle módon történő szemléltetés, munkáltatás: a példák, történetek, képszerű
előadások beépítése a magyarázatba, rajzolás, éneklés, mozgás, kérdések, jutalmazás
– mindezt egyszerűen, természetesen, mindig a tanulók értelmi szintjének
megfelelően alkalmazták. Azt is látták, hogy a gyermek öntevékenységre
ösztönzése csak a szülőkkel együtt megy.
„Oly mértékben érjük el célunkat, amennyiben egyesíteni tudjuk ugyanazon
nevelői munkára a szülőket, a tanárokat és a növendékeket.”[41]
A tanítójelöltek hivatásra készítése
a maival közel megegyező módon zajlott: hospitálások, naplók, előkészítés,
megbeszélések, próbatanítások stb. A jelölteket kivitték a bácsai koedukált
iskolába és osztatlan falusi iskolákba is, azaz az életre készítették őket. És
elvitték a növendékeket a falusi tanítók továbbképzésére.
Az akkor legmodernebb eszközök
használatától sem riadtak vissza: beszereztek egy Terra típusú filmvetítő gépet.
Ezzel lehetővé vált, hogy a gyerekek a filmek segítségével a természet
szépségeit, az állatok életmódját, a gyárak működését könnyebben megismerjék. A
filmet hol a tanítás előtt, hol tanítás közben, hol utána vetítették, és arról
tájékoztat az értesítő, hogy a tanév során összesen 41 filmet vetítettek le. Ezen túl „a növendékek havonként részt vettek
a kötelezően elrendelt tudományos film-előadásokon.”[42]
A természettudományok szinte
kiemeltebb szerepet játszottak az oktatásban, mint a humán tárgyak. Számos
tanulmány jelent meg az évkönyvekben a fizika vagy a kémia tanítása kapcsán,[43] hallgattak
előadást a fizikatanítás módszeréről stb. A szertári állomány összeírásából
tudjuk, hogy volt vízbontó-készülék, növény- állatpreparátumok, ásványgyűjtemény,
termés-, növénygyűjtemény stb. Az orsolyiták tudták, hogy „A két nem az
intellektuális adottságok terén egyenlő. … ezért nem tiltottak meg kifejezetten
egyetlen olvasmányt, tantárgyat vagy tudományt sem. Látható, hogy pedagógiai
programjuk messze meghaladta az adott történelmi korszakban „divatozó”
nőnevelési eszmék átlagos színvonalát.”[44] A
tantárgyak között a hittan mellett a reáltárgyak emelkedtek ki, de tanultak a
megszokott tárgyakon túl illemtant, háztartástant, egészségtant és gazdasági
könyvvitelt. Az egész személyiséget művelték, és emellett a gyakorlatiasság, a hasznosság
fontos szempont volt. Önálló vállalkozásra készített fel például a
nőipariskolájuk. Nem véletlen, hogy sokszor megfogalmazták: fontos, hogy
megértsük a világot, különösen azt, amelyben a fiataljaink élnek. Így lehet nevelni,
életre nevelni őket.
A szociális érzékenység alakítására
szintén nagy hangsúlyt fektettek, tanúsítja például az a gyakorlatuk, mely
szerint a város anya- és csecsemővédő intézete számára évente babakelengyéket
varrtak. A szegény és városba vetődött fiatalokon kézimunka tanítással
igyekeztek segíteni.
Nagyon mai gondolat a következő: „Főleg
óvakodjunk attól, hogy azt akarjátok, hogy kényszerből cselekedjenek. … Tegyük
az iskolát szabad kezdeményezések helyévé: segítsük elő a kölcsönös tisztelet
és bizalom szellemének kialakulását, neveljük mások és saját maguk
tiszteletére, valamint felelősségérzetre a fiatalokat, olyannak fogadjuk el
őket, amilyenek, tisztelve személyes sorsukat és kultúrájukat. Vezessük el őket
képességeik felismerésére és helyes önbizalomra, ismerjük el eredményeiket.
Arra törekedjünk, hogy ne a büntetéstől való félelem kényszeréből fakadjon a
fegyelem, hanem a szeretet, az erény, nemesebb érzület megbecsülése vezesse a
növendékeket.”[45]
Így érhető el, hogy a tanítványok az iskolából kikerülve is követik az
elfogadott értékrendet. „El kell ismernünk, hogy az orsolyiták zárdája kiváló —
oly eredményt érnek el, amelyre méltán lehetünk büszkék, s minden szülő, aki
gyermekét az ő gondjaikra bízza, az bizton számíthat arra, hogy leánya nemcsak
az iskolának, de az élet számára is bőséges oktatást nyer, és az ott szerzett
tapasztalásait majdan bőségesen értékesítheti.”[46]
Mi minden belefért a nevelésükbe! A
nyelvvédelem nem kevésbé fontos, mint a honvédelem. – írják ezt 1941-ben! „Vezessük
el a növendékeket a magyar nyelv forrásaihoz: a népnyelvhez és a nagy
nyelvművész költőkhöz. …Érezze meg, hogy ezzel a nyelvvel szemben neki is
felelőssége, hivatása van.”[47]
Járt a Magyarosan c. folyóirat! Mozgalmat
indítottak az idegenszavak használata és a pongyolaság ellen. Irodalom és művészeti nevelés érdekében több alkalommal ifjúság előadáson
vettek részt, meglátogatták az új győri múzeumot. Rendszeresek voltak az
énekkar meghívásai, hangversenyre, színházba jártak, a falukban népművelő
előadást tartottak az V. éves tanítónőjelöltek.
A tudományok, művészetek és sportok
éppen úgy szerepet kaptak a nevelésben, mint a társasági és közösségi élet
különféle formái, mindez természetesen az őszinte és modern vallásosság
közegében. „Szórakozásra szükség van, de az nem lehet öncél. … Február 7-ére
vidám farsangi műsort állítottunk össze. Volt színdarab, ének, tánc.”[48]
Nagyra becsülték a szép, virágos
környezetet, tanúsítja egy emlékező: „Ott volt az orsolyiták zárdája vagy
legalábbis odáig nyúlt a kert, ahol az éppen nem tanító rendbeliek csodálatos
kertészkedést folytattak.[49]
Rendezett udvar, virágos ablakok, természetben tett kirándulások, ezek
mindegyike értékrendet alakít. Mindig akkor figyelték a természetet, amikor időszerű
volt, a tankönyvi leckék sorrendjén akár módosítottak is. Mivel a polgári
iskola gyakorlati pályára nevelt, ezért szakmai kirándulásokra vitték a
diákokat.[50]
Tanulmányi kirándulások sokaságáról tudósítanak az értesítők, aminek az a
magyarázata, hogy kirándulási naplót vezettek a diákok, és versenyt hirdettek,
ki írta le legszínesebben, leghűebben az élményt, és a legjobb írás megjelent
az évkönyvben, így a szülők is olvashatták.
Jártak Pannonhalmán, 1933-ban 10 napos római zarándoklaton, hajóval
Esztergomban, az ipariskolával a komáromi Lenfonó és Szövőgyárban, a csornai Vászonszövőgyárban,
Kapuváron a népviseletet tanulmányozták, és még hosszan sorolhatnánk.
Az iskola belenevelte tanulóiba a
természet védelmét, nemcsak a közgazdasági vonatkozásáért, hanem a szép, az
érték védelméért. Az intézet kertjében dísznövények pompáztak, de volt
gazdasági kert is, ahol a különböző gyümölcsfákat, konyhakerti növényeket
megfigyelték és gondozták. A madarak és fák napját szaktárgyi kirándulás
keretében minden osztályban mindig megtartották, bolgárkertészetet látogattak,
szabadságfát ültettek. Az állat- és növényvédelem szinte a maihoz hasonló
fontossággal bírt.[51]
Nagyon komolyan vették az ’Ép testben
ép lélek’ gondolatot. Az internátusban
rendszeres reggeli torna volt, ezt rádión keresztül hallhatták a bejárók is, és
együtt végezhették a gyakorlatokat a kollégistákkal, akik még este is tornásztak.
Gyakran tartottak táncesteket, ahol főleg magyar táncokat tanítottak és adtak
elő. A testgyakorlási órákon gyakorolták a közlekedés szabályait és veszély
esetén való nyugodt kivonulást. Télen kijártak a városi jégpályára, a korcsolyaversenyeken
általában dobogós helyet szereztek. Az
ipariskola értesítőjében olvasható: „Meg szeretnénk értetni a szülőkkel és a
tanulókkal, hogy a testi nevelés nem csupán tantárgy: életszükséglet.” Ezt ma
is jó volna megértetni diákkal, szülővel! Hangsúlyozták a testnevelés pozitív
hatását a lélekre és az erkölcsi nevelésre.[52] Bevezették
az óraközi testnevelést, ahol a tanár is együtt végezte a gyakorlatokat a
növendékekkel.
Fontos volt az egészségmegőrzés. Ezt
szolgálta a tisztaság, az egyéni és környezeti higiénia, a szabad levegőn
tartózkodás, a testedzés, az ismeretszerzés (elsősegély, gyógynövényismeret). Az
intézetnek háziorvosa volt, és a két világháború közötti években rendszeresen végeztek
tüdőszűrést, gerinc-, látásvizsgálatot.
A nevelés az internátusban
érvényesült legjobban. A Rend tagjaiban a gyermek iránti édesanyás szeretet
élt. Így könnyű volt családias környezetet kialakítani. Szigorú, de
következetes napirend szerint éltek.[53] A
cél az volt, hogy hívő, erkölcsös, a tudományokban, a műveltség minden
területén jól képzett, a szükséges házi dolgokban jártas, ügyes, találékony
növendékeket bocsássanak ki. Aztán a leendő anyák a vallásos nevelést, a
hasznos tudást, a találékonyságot továbbadják, és majd mindegyik „a saját
családjában apostolkodjon elsősorban.[54]
Aztán elérkeztünk 1948-hoz. Mészáros
Istvánt idézem: „… a meglévő és jól funkcionáló, kellően sokszínű egységből egy
diktatorikus állam diktatorikus iskolai egységét erőszakkal kialakítani – ez
egyáltalán nem nevezhető neveléstörténeti előrelépésnek.”[55]
Ezt hozta az államosítás.
1990 után aztán ismét megnyílhattak
az egyházi iskolák. Napjainkban a legtöbbjük a magukra találás nehéz útján jár,
de nagy az igény ezekre az intézményekre. Hisszük, hogy ismét felragyognak régi
fényükben.
Összegzés
Szent Angela tanai időtállóak. Követői
a leánynevelést teljes elkötelezettséggel végezték. Segítette őket ebben az
elköteleződésben a Rend lelkisége: „Az orsolyita személyesen felelős azért,
hogy előrehaladjon emberi és vallási téren egyaránt, egész életén keresztül, Isten
dicsőségére és a felebarát szolgálatára. Keresse a megújulás alkalmait és
legyen nyitott a szükséges alkalmazkodások előtt.”[56]
Így fogalmaz Pukánszky Béla a nőnevelésről írt művében: „Angela Merici nevelési
elvei megelőzték a kort, amelyben élt. Írásaiban a gyermekek megértő
szeretetére buzdította hittestvéreit. Rousseau előtt több mint kétszáz évvel
arra szólította fel társait, hogy figyeljenek tanítványaik egyéniségére és
sajátos képességeire. Ne alkalmazzanak túlzott fenyítéket, helyette éljenek a jutalmazás
módszerével. Legyenek követendő minták, hiteles példaképek a gyermekek
számára.”[57]
A munkájuk a hivatásuk volt, amelyet a szeretet mozgatott. Ez a szeretet
Isten-szeretetet jelent, a tevékenységükben minden ebből indult ki, és ez
segítette elő a nevelésben felmutatott jó eredményeiket. Hiszen
Isten-szeretetük cselekvő szeretetben nyilvánult meg, szerették, tisztelték a
rájuk bízottakat, jót akartak nekik, lelkük és életük boldogságáért dolgoztak.
Ez adta az orsolyita iskolák családias légkörét, derűjét, a gyermek testi,
lelki fejlődését szolgáló odafigyelést.
A kiváló szakmai felkészültséget, az
állandó továbbképzést kötelességként élték meg, ugyanúgy a változó társadalmi,
gazdasági körülményekhez való alkalmazkodást is. Rugalmasság jellemezte a tervezésüket,
mindig az adott helyhez, történelmi, társadalmi helyzethez igazodtak, és a
tudás, a kultúra átadása mellett a hasznosíthatóságra törekedtek: olyan
ismereteket és gyakorlatot adtak át, amely a fiatal nőket szükség esetén
kenyérkeresethez is juttathatta.
Ezért lehet, hogy anyagi
lehetőségeiken felül is folyamatosan bővítették az oktatási intézményeik
kínálatát, és ezért szereztek pedagógiai végzettséget a Rendbe felvett új
nővérek és végeztek továbbképzéseket a régóta tanítók. Ezért tartottak gyakori
rendszerességgel iskolai értekezleteket, ahol egységesítették nevelési
elveiket, új módszerekről szereztek információt. És ezért tartották a szoros kapcsolatot
a szülőkkel, tudták, hogy csak velük együtt lehetnek eredményesek.
Tudták, hogy a tanítás módjával, az igazságossággal
szintén nevel a tanár, éppúgy azzal is, ha érdeklődést tud kelteni tárgya
iránt.
Az értelmi képességek fejlesztésén
túl a jó magaviseletre, valláserkölcsre, nemzeti elkötelezettségre neveltek. Az
eredményességük bizonyítéka az alábbi idézet: „A nevelésnek ez a kettős
jellege: a lelki élet kegyességén alapuló harmonikus képességfejlesztés
összekapcsolása a társadalmi életbe való beilleszkedés segítésével – még férfi
tanítórendek gyakorlatában is csak elvétve valósult meg.”[58]
Mészáros István így összegzi
véleményét: „… két vonatkozásban kétségtelenül jelentős pedagógiai eredményt
értek el az apácanevelők. Mély felelősségérzettel párosuló kötelességtudatot és
a tudatos meggyőződésből vállalt cél érdekében való önuralmat, önfegyelmet
alakítottak ki a tanulókban. E két nevelési szférában tagadhatatlanok az
eredményeik. Mind a neveléstudomány, mind a gyakorlati pedagógia ma is alapvető
feladatnak tartja ezeknek az értékes személyiségvonásoknak a kifejlesztését.”[59]
Bárcsak minden iskolánk el tudná érni ezt ma!
Súlyos az az értékes örökség, amelyet
ránk hagyott a Szent Orsolya Rend: érdemes levonni a tanulságot! Szellemiségük
ma is követendő mind a nevelésben, mind az oktatásban.
És meg kell őriznünk az általuk
megépített egykori intézményeiket, és meg kell töltenünk élettel, értékes jövőt
formáló fiatalokkal!
[1] Hanuy Ferenc: Pázmány Péter összegyűjtött levelei,
Kiadja a m. kir. tudományegyetem tanácsa, Budapest, 1911, 43.
[2] https://www.orsolyita.hu/ (2026.02.02.)
[3] A Győri Szent Orsolya-Rend Tan- és Nevelő-Intézetének Értesítője,
Győregyházmegyei Alap Könyvsajtója, Győr, 1926, 57. Továbbiakban: Értesítő/Évkönyv
[4] Kozma M. Melánia: Orsolyiták Magyarországon, Róma,1960‒64,
Kézirat, Orsolyita Irattár (oldalszám nélkül)
[5] Értesítő, 1926, 21.
[6] Idézi: Kozma M. Melánia: Orsolyiták Magyarországon, 1960‒64, Róma,
Kézirat
[7] Értesítő, 1926, 55.
[8] Kozma M. Melánia: Orsolyiták Magyarországon, Róma, 1960‒64,
Kézirat
[9] Bedy Vince: Győr katolikus vallásos életének multja,
Katolikus Alap, Győr, 1939.
[10] Értesítő, 1926, 53.
[11] Mészáros István: Magyar iskolatípusok 996‒1990, OPK és
Múzeum, Budapest, 1995, 57.
[12] Az 1868. évi XXXVIII.
t.-c., az u. n. Népoktatási Törvény szervezte hazánkban a polgári iskolákat és
felső népiskolákat. A polgári iskolákat, melyekbe az elemi népiskola 4.
osztályának elvégzése után léphetnek a tanulók, fiúk számára 6 osztállyal (10‒16
életév); a felső népiskolát pedig, a teljes 6 osztályú népiskola bevégzése
után, 3 osztállyal (12‒15 életév. (Nagy Péter Tibor: A polgári iskolai
tanítóképzés 19. századi történetéhez. Iskolakultúra, XIV. (2004) 6-7. sz.
171-178.)
[13] Értesítő, 1926, 53.
[14] Mészáros István: Magyar iskolatípusok 996‒1990, OPK és
Múzeum, Budapest, 1995, 62.
[15] Festéstípus: a faanyag
pácolását, színezését jelenti
[16] Az Actio Catholica szintén
hirdetett (sőt még Vőlegények iskoláját is), ahol a valláserkölcsi nevelés
mellett, műveltséget, egészségügyi ismereteket, az életben szükséges tudást
adták át az előadók.
[17] Hóman Ottó (Magyaróvár,
1843. szept. 30. – Bp., 1903. ápr. 15.): klasszika-filológus, egyetemi tanár,
Hóman Bálint miniszter apja. (Magyar Életrajzi Lexikon)
[18] Évkönyv, 1945/46,
Orsolyita irattár o. n.
[19] Mészáros István: Apáca-iskolaegyüttesek hazánkban 1848-1948
között. 2.Vigilia 1985, 6. sz. 491. 491‒494.
[20] Zombory Gabriella: Orsolyiták Magyarországon, Kézirat, Szeged,
1948, 11.
[21] Értesítő, 1926, 55.
[22] Merici Szent Angela: Szabály, intelmek, végrendelet, Tipográfia
Ugo Detti, Róma, 1986, 26.
[23] Merici Szent Angela: Szabály, intelmek, végrendelet,
Tipográfia Ugo Detti, Róma, 1986, 43.
[24] Szabályzat. Éljetek új életet, Instituto Pio XI.
Tip. S.G.S, Róma, 1984, 53.
[25] Kozma M. Melánia: Orsolyiták Magyarországon, Kézirat, Róma,
1960‒64.
[26] Merici Szent Angela: Szabály, intelmek, végrendelet,
Tipográfia Ugo Detti, Róma, 1986, 53, 55.
[27] Németh Tihamérné Kovács Adrienne:
„Szeress, és jobb lesz a világ!” A győri Szent Orsolya Rend tevékenysége
1726-tól napjainkig, Prohászka O. Katolikus Ált. Isk. és Gimn., Győr, 2000.
[28] Zombory Gabriella: Orsolyiták Magyarországon, Kézirat, Szeged,
1948, 19.
[29] Értesítő, Heves, 1939, 8.
[30] Értesítő, 1933/34, 27.
[31] Értesítő, 1940/41, 51.
[32] Évkönyv, 1940/41, 51.
[33] Évkönyv, 1939/40, 27.
[34] Nagy M. Dominika: A nevelő tanításról, Értesítő, Heves,
1939, 9.
[35]Zombory Gabriella: Orsolyiták Magyarországon, Kézirat,
Szeged, 1948, 17.
[36] Nagy M. Dominika: A nevelő tanításról, Értesítő, Heves,
1939, 11.
[37] Római Katolikus Plébániák által fenntartott Népiskolák értesítője,
Győr, 1899, 56.
[38] Gráberné Bősze Klára: Merici Szent Angéla és a magyarországi Szent
Orsolya Rend. Neveléstudomány-Oktatásügy.
2020/3-4. https://folyoiratok.oh.gov.hu/konyv-es-neveles/merici-szent-angela-es-a-magyarorszagi-szent-orsolya-rend (2026.02.02.)
[39] Értesítő, 1933/34, 35.
[40] Értesítő, 1931/32, 21.
[41] Szabályzat. Éljetek új életet, Instituto Pio XI.
Tip. S.G.S, Róma, 1984, 50.
[42]
Értesítő,
1927/28, 5.
[43] Csonka M. Evangelista: Egyszerű felszerelés a munkáltató kémia
tanításhoz. Értesítő, 1936/37,
11-17.
[44] Pukánszky Béla: A nőnevelés története, Gondolat Kiadó, Budapest,
2013, 69.
[45] Kozma M. Melánia: Orsolyiták Magyarországon, Kézirat, Róma,
1960‒64.
[46] Felvidéki Ujság,
1912-06-19, 137. szám
[47] Értesítő, 1941/42, 47.
[48] Értesítő, 1936/37, 33.
[49] Hajdú-Bihari Napló, 1989-11-18,
274. szám
[50] Értesítő, 1939, 15.
[51] Szabályzat. Éljetek új életet, Instituto Pio XI.
Tip. S.G.S, Róma, 1984, 22.
[52] Értesítő, 1936/37 36.
[53]
„Fél 6 kelés, 6: szentmise, fél7-reggeli, 7-8-ig tanulás, 8-12-ig előadás,
negyed1: ebéd, 13-14-ig szabad,14-16- tanítás, 16: uzsonna, szabad, 17-19:
tanulás, vacsora, szabad, 8-kor esti ima: kisebbeknek takarodó, nagyok: 21-ig
tanulás.”
[54] Értesítő, 1931/32, 27.
[55] Idézi: Varga J.: Gondolatok a magyar iskolák államosításának
hatvanadik évfordulóján. In.: Értesítő a NYME Öveges K. Gyak. Ált. Isk.
2007/2008. tanévéről, Győr, 2008, 13.
[56] Szabályzat, Éljetek új életet, Instituto Pio XI.
Tip. S.G.S., Róma, 1984, 71.
[57] Pukánszky Béla: A nőnevelés története, Gondolat Kiadó, Budapest,
2013, 60.
[58] Pukánszky Béla: A nőnevelés története, Gondolat Kiadó,
Budapest, 2013,66.
[59] Mészáros István: Apáca-iskolaegyüttesek hazánkban 1848-1948
között, 2, Vigilia, 491‒494, 1985, 6. sz. 491.