Contactus Nominalis - Juhász Gergely Genezis a Máté evangélium elején

CONTACTUS NOMINALIS

időszakosan megjelenő
online tudományos folyóirat
Kiadó:
Brenner János Hittudományi Főiskola
Főszerkesztő:
Dr. Maróti Gábor
Kapcsolat: [email protected]
HU ISSN 3003 - 9819

2026/ 2. szám
***

Juhász Gergely

Genezis a Máté evangélium elején

סוֹפֵר חָכָם יוֹסִיף דִּבְרֵי צַדִּיקִים וִיבָרֵךְ דֹּבְרֵיהֶם. - A bölcs írástudó gyarapítja az igazak szavait, és áldja azok szerzőit. A kanonikus Máté evangélium szerzőjét a mai biblikus szakirodalom többnyire nem tekinti azonosnak Lévivel, a vámossal, Alfeus fiával (Mk 2,13; Lk 5,27), sem pedig Szent Mátéval, a tizenkét tanítvány egyikével (Mk 3,18; Mt 9,9; 10,3; Lk 6,15),[1] hanem gyakran egy Jézus követésére szegődött írástudót vél felfedezni a szerző személyében, akinek ars poeticaja a Máté 13,52-ben található: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában (πᾶς γραμματεὺς μαθητευθεὶς τῇ βασιλείᾳ τῶν οὐρανῶν), hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”[2] A Máté evangélium általunk ismert szövege mindenesetre valóban inkább egy tehetséges, teológiailag képzett és az ószövetségi hagyományt ismerő szerzőre enged következtetni,[3] akire írásom hátralevő részében a könnyebbség kedvéért csak Mátéként fogok hivatkozni.
A szerzőnek ez az írástudókat jellemző tehetsége és tudása tűnik ki abból is, ahogyan Máté felismeri a Márk evangélium kezdő szavának (ἀρχή - kezdet) stratégiai zsenialitását, melynek egyik lehetséges intertextuális vonatkozása a Teremtés könyvének kezdetével köti össze az evangéliumot. Mint korábbi munkámban rámutattam, Márk címválasztása: Ἀρχὴ τοῦ εὐαγγελίου Ἰησοῦ Χριστοῦ υἱοῦ θεοῦ („Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az örömhírének kezdete”) római, (elsősorban) pogány származású keresztényekből álló célközönsége számára magában foglal egy politikai hadüzenettel is felérő hitvallást és a szerző abbeli meggyőződését, hogy Jézus evangéliuma a bűnből való megváltás által létrejött új teremtés kezdete, melynek kezdőszava a Teremtés könyvének kezdőszavát idézi.[4] Ez nem véletlen, hiszen a korabeli szokás szerint a művekre azok kezdőszavaival hivatkoztak, így a Teremtés könyvének héber neve: בְּרֵאשִׁית (b^ərēšît szó szerint „Kezdetben”). Hogy Máté Márk szándékát minden kétséget kizárólag megértette, az kiderül abból a kreatív módból, ahogyan adoptálja és adaptálja Márk eme üzenetét a saját, görög nyelvű, elsősorban zsidó származású olvasói számára releváns módon. Máté megtartja a többszörös genitivusos szerkezetet, annak központi elemével, a „Jézus [a] Krisztus” hitvallás hangsúlyos megvallásával együtt. De nála Márk „kezdet”-ét (ἀρχή) a βίβλος γενέσεως (biblos geneseōs) kifejezés helyettesíti a címben, amely a Septuagintában a Teremtés könyvének görög címe, s amely egyben Márk műfajteremtő tárgymegjelelölését [ti. εὐαγγελίον – evangélium, örömhír] is helyettesíti.[5] Végül az „Isten Fia” genitivusos szerkezet helyét a zsidó keresztény célközönsége számára sokatmondó „Dávid fia, Ábrahám fia” kifejezés veszi át. Így lesz a Máté evangélium címsora görögül: Βίβλος γενέσεως Ἰησοῦ Χριστοῦ υἱοῦ Δαυὶδ υἱοῦ Ἀβραάμ.[6]
A Máté evangélium kezdősorát magyar nyelvű szentírásfordításaink kivétel nélkül csupán az azt követő nemzetségtábla (Mt 1,2-17) bevezető mondataként (pl. „Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája.” SZIT), nem pedig az egész könyvet bevezető címként fordítják, így a βίβλος γενέσεως kifejezést rendre „nemzetségtábla” (SZIT, BD, KNB) ill. „nemzetség[éről való]-könyve” (Káldi, [KG], RUF) kifejezésekkel adják vissza.[7] A legeredetibb Simon Tamás László fordítása, amelyben „eredetének története” szerepel.[8] A görög szöveg kétségkívül értelmezhető így is, hiszen Máténak nyilvánvaló szándéka, hogy a címsor Jézus nemzetségtábláját is bevezesse, mint ahogy az is, hogy a γένεσις (genesis) szó ismétlésének delimináló, szövegstrukturáló szerepet szán.[9] Ez az értelmezés viszont azt a nehézséget vonja magával, hogy amikor a Ἰησοῦ Χριστοῦ ἡ γένεσις kifejezés közvetlen a nemzetségtábla után a Mt 1,18-ban újra előfordul (szórendi és esetbeli különbséggel), akkor ott ugyanazt a γένεσις (genesis) szót „születés”-sel fordítják a Káldi-féle fordítás kivételével, amely ott „fogantatás”-t hoz. Ezzel a fordítói megoldással a magyar nyelvű szentírásolvasó számára nemcsak a két vers (1 és 18) közötti megegyezés, és ez által annak szövegstrukturáló szerepe sikkad el teljesen, de például a Szent István Társulat-féle fordításban a βίβλος γενέσεως kifejezés ószövetségi előfordulásaival is megszűnik kapcsolat, hiszen ez a kiadás a Teremtés 2,4-ben „a története [az ég és a föld] teremtésének” a Teremtés 5,1-ben pedig „utódainak könyve” szófordulat szerepel.[10]
Pedig a Teremtés könyvének felidézése Máténál még hangsúlyosabbá válik, mint Márknál.[11] Máté átveszi a Márk evangélium motívumait, amik Jézus történetét a Teremtés könyvének beteljesüléseként beszélik el: hogy a keresztség, amelyet Keresztelő János hirdet a bűnökből való megtérés jeleként (Mk 1,4; Mt 3,2.6), amire az ember Ádám és Éva bűnbeesése miatt szorul rá (Ter 3), de hozzáteszi, hogy a Keresztelő a farizeusokat „viperák fajzatainak” nevezi (3,7 – vö. a kígyó a Ter 3-ban, különösen 3,15; Jn 8,44), akiket felszólít, hogy ne hivatkozzanak arra, hogy Ábrahám leszármazottai (vö. Ter 15; Jn 8,33.39), hanem a bűnbánat méltó gyümölcsét teremjék (vö. Ter 1,11-12; 2,9; 3; Mt 7,17.17). Máté követi Márkot abban, hogy megemlíti, hogy hogyan száll a Szentlélek mint galamb a vízből feljövő Jézusra (Mk 1,10; Mt 3,16), és ezzel, akárcsak Márk, az olvasó elé idézi Istennek a teremtés kezdetekor a vizek fölött lebegő Lelkét (Ter 1,3) s egyben a Noé által kieresztett galambot (Ter 8,8-12) is, az emberiség Istennel megkötendő szövetségnek előhírnökét (Ter 9,9-17 vö. Ter 15,9.18).[12] De Máté megörökíti a Keresztelő tiltakozását is, amellyel saját méltatlanságát és Jézus nagyobb voltát ismeri el, valamint Jézus válaszát (akit „Ábrahám fiá”-nak hívott evangélium címsorában), hogy illő nekik beteljesíteniük minden igazságosságot (δικαιοσύνην Mt 3,15) – s ezzel felülmúlva Ábrahámot is, akinek az Úrban való hite került megigazulásaként (εἰς δικαιοσύνην) beszámítva (Ter 15,6). A Hexaemeron Istene által a saját képére és hasonlatosságára alkotott embernek a megszólítására és áldására (Ter 1,27-30) emlékeztető mennyei szózat, amelyben az Atya saját, szeretett fiának szólítja Jézust (Mk 1,11; Mt 3,17) is márki átvétel, csakúgy mint a kígyó által megkísértett Ádám és Éva engedetlenségének ellentéteként (Ter 3) mindvégig engedelmes Jézus szembeállítása, aki ellenáll a kísértőnek és nem eszik (Mk 1,13; Mt 4,2-11), amely történetben Máté, akárcsak a Teremtés könyve a kísértő és a megkísértett közötti párbeszédet is megörökíti Márkkal ellentétben (Ter 3,1-4; Mt 4,3-10). S a kontraszt még erősebb lesz, hiszen a próba után a bukott Ádám és Éva elől kerubok őrzik az Éden kertet (Ter 3,24), a győzedelmes Jézusnak viszont angyalok jönnek a szolgálatára állnak (Mt 4,11).
Máté azonban tovább megy Márknál, és evangéliuma elején, mely Márkkal ellentétben Jézus genesisének (nemzetségének) felsorolásával (1,1-17) és magával a genesisével (születésével 1,18-2,23) kezdődik, még nyilvánvalóbbá teszi a párhuzamot evangéliuma és a Teremtés könyve között. Hisz a nemzetségtábla első nyolc említett neve (Ábrahám, Izsák, Jákob, Júda, Perec és Szerach, Támár és Hecrom) valamint a név szerint nem említett testvérek mind a Teremtés könyvében szerepelnek. És ahogyan a Teremtő Isten első tette, hogy megteremtette a fényt („Legyen világosság!” Ter 1,3) és elválasztotta sötétségtől (Ter 1,4), úgy Jézus megjelenését is csillag fénye jelzi a napkeleti bölcseknek (Mt 2,2.9-10), s nyilvános fellépésének kezdetét Máté a sötétségben ülő nép nagy világosságaként írja le (Mt 4,16), amely az írások beteljesülése (Izajás 9,1). Máté hangsúlyozza, hogy a jövendöléseket beteljesítve (Mikeás 5,2) Jézus Betlehemben született (Mt 2,1.5-6.8.16), ott, ahol a Teremtés könyve szerint Ráchel, Jákob (Izrael) kedvenc felesége van eltemetve (Ter 35,9), akit Máté a betlehemi gyermekgyilkosság kapcsán név szerint is megemlít (Mt 2,18), Jeremiást idézve (Jer 31,15). S Rácheltől, Jákob kedvenc feleségétől született kedvenc fia, József nemcsak nevében hasonlít Jézus nevelő apjához, Mária férjéhez, de Máté világosság teszi, hogy az újszövetségi József a még nagyobb, még tökéletesebb beteljesítője előképének. Hiszen a Mária férje nemcsak álmokat lát, mint Ráchel fia (Ter 37; 40; 41), de azokban az Úr küldöttei (ἄγγελος Κυρίου – angelos kyriou) adja tudtára Isten utasításait, ami szerint cselekednie kell (Mt 1,20; 2,13), akárcsak Ábrahámnak (Ter 18) és magának Izraelnek (Ter 28; 31). S míg Jákob fia József nem enged Potifárné csábjainak (Ter 39), addig Jézus leendő nevelőapja igaz (δίκαιος) ember lévén titokban akarja elbocsátani a várandós Máriát (Mt 1,19), akinek kontrasztja és negatív előképe a családfában felsorolt négy asszony, első közöttük Támár (Mt 1,3; Ter 38).[13]
Máté tehát Márkot követve úgy állítja be Jézus Krisztus születését, mint egy új teremtésnek a kezdetét,[14] amelyben az új, második Ádám, megtörte az első Ádám által a világban elhatalmasodó bűn és halál hatalmát, és akinek ebben a halált legyőző halálában a hívő is részesedik a keresztség által, hiszen a keresztvízben való megmerítkezéskor őt is eltölti a Lélek, és ő is fogadott az Atyának fiává válik. De Márkon túl haladva Máténál Jézus a megígért ószövetségi próféciák beteljesítője is: a Teremtés könyvében Izrael ősatyái az ígérteteket kapták, Jézusban pedig beteljesednek az ígéretek. S ahogyan a Teremtés könyve elbeszéli a világ üdvtörténetét annak megteremtésétől és a bűnebeséstől kezdve egészen Izrael kialakulásáig, úgy beszéli el a Máté evangélium a Krisztus által hozott új teremtésnek a történetét, amely megszabadítja a bűnbe esett embert a Teremtés könyvében elbeszélt bűnbeesés következményei alól, egészen az Új Izraelnek, az Egyháznak a kialakulásáig (Mt 16,18; vö. 18,17). S ez a Krisztus által kősziklára alapított egyház lesz az, amelynek tagjai ott lesznek az új genesiskor (παλινγενεσία Mt 19,28) magával Krisztussal, és ítélkezni fognak Izrael tizenkét törzse fölött.[15]
A γένεσις (genesis) szó előfordulásainak fordítása a Máté evangélium elején kitűnő illusztrációja a „traduttore – traditore” olasz mondás igazságának: a fordító egyben áruló is,[16] hisz elárulja a szöveget és annak szerzőjét, amikor a célnyelvi szöveg nem adja vissza és meghamísítja a forrásnyelvi szöveg szemantikai jelentésgazdagságát, feladja a lexikális kohéziót, elfedi a szövegstrukturálását szolgáló szavak és kifejezések ismétlését, és szétszakítja a szövegen belüli (intratextuális) és szövegek közötti (intertextuális) kapcsolódási hálókat. Ilyenkor lesz a bölcs írástudó feladata az, hogy gyarapítsa (magyarázza) az igazak szavait, és áldja azok szerzőit.
[1]A hagyomány, hogy az első evangélium szerzője Szent Máté apostol, Alfeus fia, aki korábban vámos volt, és akit Márk és Lukács vámosként (tapintatból?) csak Léviként emleget, de Szent Máté azonosítja önmagát az evangéliumában (Mt 9,9; 10,3) nagyon korai: már Eusebius is idézi Papiast Kr.u. 110 tájékáról, hogy Ματθαῖος μὲν οὖν Ἑβραΐδι διαλέκτῳ τὰ λόγια συνετάξατο: „Maté összeállította héber nyelven [az Úr] mondásait.” (Historia ecclesiastica III 39,5.16). Lyoni Szent Irenaeus (Kr. u. 180 körül) szerint is először Máté írt evangéliumot, mégpedig kifezetten a zsidóknak a saját nyelvükön (Adversus Haereses III 1,1). Hasonló hagyományt őrzött meg Eusebius szerint Órigenész is (Historia ecclesiastica VI 25,3-4), amelyet az egyháztörténelem szerzője maga is igaznak fogad el (vö. Historia ecclesiastica III 24,5-6).
[2]Legrészletesebben lásd: David E. Orton, The Understanding Scribe: Matthew and the Apocalyptic Ideal (Academic Paperback), London: T&T Clark, 2005 [első kiadása: (JSNT 25), Sheffield: Sheffield UP, 1986].
[3]Ez nem zárja ki azt, hogy a Szent Mátétól, mint vámostól származó hagyománynak valóban van igazság alapja: ha komolyan vesszük Papias szavait, hogy Máté apostol valóban az Úr mondásait (τὰ λόγια) állította össze (és nem egy teljes evangéliumot), akkor ez a leírás jól ráillik a kétforrás elmélet Quelle-nek nevezett, feltételezett és a kanonikus Máté és Lukács evangéliumokból rekonstruálható dokumentumának, hiszen a rekonstrukció alapján ez a hipotetikus Q forrás főként Jézus mondásainak gyűjteményét tartalmazza. Ezek szerint Szent Máté lehetett a Q összeállítója, amit a kanonikus Máté, mint a a mennyek országának tanításában jártas írástudó szerzője felhasznált és beépített a maga művébe. Ő maga könnyen lehetett Szent Máté zsidó származású tanítványa, aki így valóban a Máté-féle hagyományt őrizte meg az evangéliumában. Így válhatott ő is bölcs írástudóvá, aki gyarapítja az igaz(i) Máté szavait, és (anonimitásával) áldja azok szerzőjét.
[4]Ld. Juhász Gergely, A Márk evangélium kezdősora és a Teremtés történet kapcsolata. In: Pődör Lea (szerk.) Discursus Partialis:Tanulmánykötet 2025 (Győr: Brenner János Hittudományi Főiskola, 2025), pp. 44-52.
[5]Vö. W. D. Davies, The Setting of the Sermon on the Mount (Cambridge: Cambridge University Press, 1964), 67-73.
[6]Ez a mátéi címválasztás a saját célközönsége számára nem kevésbé „politikai töltetű,” mint a márki, hiszen az „Ábrahám fia, Dávid fia” mintegy „lefordítja” a teológia és a beteljesült prófécia nyelvére a „Jézus a Krisztus” hitvallást: Ő a megígért messiás, a felkent (a görög χριστός szó szerinti fordítása), a megígért Dávid Fia, aki megszabadítja majd nemzetét.
[7]A magyar újszövetségi szövegeket a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulatnak a szentiras.hu oldaláról vettük, ahol a rövidítések feloldása is megtalálható.
[8]„Jézus Krisztus – Dávid fia s Ábrahám fia – eredetének története.” A bencés bibliatudós lábjegyzetben megjegyzi, hogy „a biblosz geneszeósz kifejezés” a görög Ószövetségben kétszer fordul elő (Ter 2,4; 5,1), melyre a „nemzetségtáblája” fordítás is lehetséges. Máté Jézus jelentőségét genealógiája/nemzetségtáblája (Mt 1,1–17) megszerkesztésével akarja hangsúlyozni, melynek műfaját az Ószövetségből vesz át (Ter 5; 11; 1 Krón 1–9), jelezve hogy Jézus története szorosan Izraelébe illeszkedik.
[9]Erre utal a vers mondatszerkezete is, különösen is a δέ (pedig, azonban) utópozíciós kötőszó-particula, mely egyértelműen összeköti az első verset a tizennyolcadikkal.
[10]Igaz, az Ószövetséget a Szent István Társulat fordítói a héber szövegből fordították, amelyben a Ter 2,4-ben csak תוֹלְדוֹת szerepel, a סֵפֶר תּוֹלְדֹת csupán az 5,1-ben található, de a Septuaginta mind a két helyen a βίβλος γενέσεως kifejezést alkalmazza, és különösen katolikus fordításokban szerencsés lenne, ha az Ősegyház Szentírásával, a Hetvenes fordítással való szövegpárhuzamokat minél jobban meg tudnák jeleníteni, hiszen ez volt az a szöveg, amelyet az Újszövetség szerzői és az Egyházatyák használtak.
[11]Warren Carter, “Matthew and the Gentiles: Individual Conversion and/or Systemic Transformation?,” Journal for the Study of the New Testament 26 (2004), 259-282: 262 o.
[12]Vö. Christopher Rowland, The Open Heaven: A Study of Apocalyptic in Judaism and Early Christianity (London: SPCK, 1982), 248-252.
[13]A másik három: Ráháb (Józs 6); Rúth és Betsabé („Úriás felesége 2 Sám 11-12) Ld. Raik Heckl, “Der biblische Begründungsrahmen für die Jungfrauengeburt bei Matthäus. Zur Rezeption von Gen 5,1–6,4 in Mt 1.” In: Zeitschrift für die Neutestamentliche Wissenschaft und Kunde der Älteren Kirche 95 (2004), 161-180.
[14]A Máté evangéliumban az új teremtés motívumának részletes kidolgozását lásd: Christian Holmgaard, On Earth as it is in Heaven: New Creation in Matthew’s Gospel, PhD-Thesis (Vrije Universiteit Amsterdam, 2018). Ellenkező véleményt, a Máté evangéliumban az új teremtés gondolatának tagadó értelmezést találni John Nolland, “What Kind of Genesis Do We Have in Matt 1.1.” In: New Testament Studies 42(1996), 463-471 és David R. Bauer, “The Literary and Theological Function of the Genealogy in Matthew’s Gospel.” In David R. Bauer and Mark Allan Powell (szerk.), Treasures New and Old: Contributions to Matthean Studies, Society of Biblical Literature Symposium Series 1 (Atlanta: Scholars Press, 1996), 136-137; Graham Stanton, A Gospel for a New People: Studies in Matthew (Westminster John Knox Press, 1993), 13.
[15]Jonathan T. Pennington, “Heaven, Earth, and a New Genesis: Theological Cosmology in Matthew.” In Jonathan T. Pennington and Sean M. McDonough (szerk.), Cosmology and New Testament Theology, LNTS 355 (London: T&T Clark, 2008), 33.
[16]Magyarul a szójátékot „a fordító ferdítő” szófordulattal szokták visszaadni, de az olasz aforizma erősebb, hiszen nemcsak ferdítést, hanem kifejezetten árulást emleget.