Maróti Gábor

ALAPVETŐ ETIKA I

PPKE JÁK

Bevezetés az etikai gondolkodás történetébe és módszertanába

Az etikai gondolkodás története az emberi cselekvés erkölcsi értelmezésére irányuló reflexiók hosszú és sokrétű hagyományát öleli fel. E hagyomány nem lineáris fejlődésként, hanem eltérő problémaközpontok és módszertani megközelítések váltakozásaként ragadható meg. Az etika története során az erkölcsi kérdések értelmezése szoros kapcsolatban állt az adott kor metafizikai, antropológiai és politikai előfeltevéseivel. Ennek megfelelően az etikai elméletek nem pusztán normák rendszerei, hanem átfogó ember- és világértelmezések részei. Az etikai gondolkodás módszertana a normatív állítások igazolásának, megalapozásának és kritikájának módjait vizsgálja. E módszertani kérdések közé tartozik a következtetési formák, az érvelési stratégiák és a fogalmi elemzés szerepének tisztázása.

Az etikai elméletek különbségei gyakran nem az erkölcsi intuíciók szintjén, hanem az alkalmazott módszertani keretekben válnak nyilvánvalóvá. A történeti perspektíva lehetővé teszi annak megértését, hogy az erkölcsi problémák miként nyernek eltérő jelentést különböző korszakokban. A módszertani reflexió pedig hozzájárul az etikai érvelés belső következetességének és kritikai vizsgálhatóságának biztosításához. Az etikai gondolkodás történetének és módszertanának áttekintése így elengedhetetlen előfeltétele az alapfogalmak és elméletek mélyebb megértésének.

Az ókor etikai gondolkodása az erkölcsi normák és a közösségi rend összefüggését helyezte előtérbe, különösen az igazságosság és a törvény kapcsolatának vizsgálatán keresztül. A klasszikus görög etika a joghallgatók számára azért bír kiemelt jelentőséggel, mert megalapozza a természetjogi gondolkodást és a normativitás filozófiai értelmezését.

A középkori etika az erkölcsi rendet transzcendens alapokra helyezte, és a jogot az isteni törvény földi leképezéseként értelmezte. E korszak tanulsága a jogtudomány számára abban áll, hogy rávilágít a jogi normák legitimációjának teológiai és morálfilozófiai összefonódására.

A reneszánsz etikai gondolkodása az emberi cselekvés autonómiáját és a politikai racionalitást állította a középpontba. A jogi szemlélet számára ez a korszak azért meghatározó, mert előkészíti az állami jogrend és az erkölcsi felelősség szekuláris értelmezését.

Az újkori etika a normák racionalizálását és univerzális megalapozását tűzte ki célul, különös tekintettel a kötelesség és a jog viszonyára. A modern etikai elméletek joghallgatók számára kulcsfontosságúak, mivel közvetlenül hatnak a jogállamiság, az alapjogok és az egyéni felelősség elméleti kereteire.

ÓKORI ETIKA

1.     Szókratész
– az etikai gondolkodás
Az etika központi fogalma az erény (areté)
önvizsgálatot
„a meg nem vizsgált élet nem méltó az emberhez”
A helyes cselekvés tudáson alapul: a tudás = erény,
a rossz tudatlanságból fakad
Nem alkotott rendszeres filozófiát, de kérdés módszere (elenchos) az erkölcsi fogalmak tisztázását szolgálta.

1.     Platón
- a jó ideája és a lélek harmóniája
a legfőbb erkölcsi alapelv a Jó ideája, amely minden létezés forrása.
Etikája szorosan kapcsolódik lélekre vonatkozó elmélethez (lélektan):
a lélek három részének (értelem, indulat, vágy) összhangja hozza létre az igazságosságot (dikaioszüné).
A helyes élet célja az idea-világ megismerése és az értelemmel vezetett élet.

2.     Arisztotelész
– erényetika - arany középút
Arisztotelész a boldogságot (eudaimonia) tekinti az ember végső céljának,
az erényes tevékenység révén lehet elérni.
Etikájának központi fogalma az erény mint közép
a bátorság például a vakmerőség és a gyávaság közötti arányos helyzet.
Megkülönböztette a morális erényeket (jellembeli tulajdonságok)
és a dianoetikus erényeket (értelmi képességek).

3.     Sztoikusok
– a természet rendje - belső szabadság
A sztoicizmus filozófusai
Zénón, Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurelius
etikájának alapja a logosz, a világrend
A jó élet kulcsa a természethez való igazodás
+ a belső szenvedélyektől való megszabadulás (apatheia).
A bölcs embert külső körülmények nem rendítik meg
A moralitás a lelki tartásban rejlik, nem a külső sikerekben.

4.     Epikureizmus
– öröm, mértékletesség, nyugalom
Epikurosz: a legfőbb jó az öröm (hédoné)
nem a féktelen élvhajhászat, hanem a nyugalom (ataraxia)
és a testi fájdalom elkerülése
A bölcs ember egyszerű, mértékletes életet él.
Fontos fogalom a természetes és szükséges vágyak megkülönböztetése
Ez lehetővé teszi a kiegyensúlyozott életet

5.     Cinikusok
– radikális önellátás és természetesség
Diogenész
az erkölcs alapja a társadalmi konvencióktól való teljes függetlenség
Céljuk az autarkhia (önmegfelelés, önmegelégedés)
az erény az egyszerűség és a természetesség
A cinikus életmód provokatív volt, de az erkölcsi konvenciók kritikájával
hatott a későbbi iskolákra, főleg a sztoikusokra

6.     Szkeptikusok
– a felfüggesztés etikája
szkeptikusok (pl. Szextosz Empirikosz)
a biztos tudás elérhetetlen,
ezért az ítéletek felfüggesztése (epokhé) vezet lelki nyugalomhoz.
Etikai következtetésük:
mivel semmiről sem tudhatjuk biztosan, hogy jó vagy rossz,
legjobb távolságot tartani, így érhető el az ataraxia.

KÖZÉPKORI ETIKA

1. Ágoston (Szent Ágoston, 354–430)
Központi fogalom: akarat, Isten szeretete, belső rend
A jó forrása Isten, az ember boldogsága benne található meg
(summum bonum = legfőbb jó)
A rossz nem önálló létező, hanem a jó hiánya (privatio boni)
Az erkölcsi cselekvést a rendezett szeretet (ordo amoris) biztosítja

2. Aquinói Tamás (1225–1274)
Központi fogalom: természetes törvény (lex naturalis)
erények, ész és hit harmóniája
Arisztotelészt keresztény keretbe építi: a jó az, ami megfelel az ember természetének és Isten tervének
Az erkölcs alapja a természetes törvény, amelyet az ember az ész segítségével is felismerhet
A boldogság végső formája az isteni szemlélet (visio beatifica).

3. Skolasztika és a „kettős erényrendszer”
Központi fogalom: erkölcsi + teológiai erények
A középkori skolasztikus etika megkülönbözteti:
természetes (kardinális) erényeket
- okosság, igazságosság, mértékletesség, bátorság
teológiai erényeket: hit, remény, szeretet
A kettő együtt teszi lehetővé az erkölcsös életet.

4. Világi etika a középkor végén
W. Ockham, Duns Scotus
Központi fogalmak: akaratprimátus, istenakarat hangsúlya
A jót az teszi jóvá, hogy Isten úgy rendeli – voluntarizmus
Az ember erkölcsiségének alapja a szabad akarat

RENESZÁNSZ ETIKA

1. Humanizmus (14–16. század)
Központi fogalom: emberi méltóság, autonómia, világi erények.
A humanisták (Pico della Mirandola, Erasmus) az ember szabadságát és kreativitását hangsúlyozzák
Az ember képes önmagát alakítani; méltósága az értelemben és választási szabadságában rejlik

2. Niccolò Machiavelli (1469–1527)

Központi fogalom: politikai erény (virtù), valóságelv

A Fejedelem szerzője az etikát különválasztja a politikától
A virtù a vezető gyakorlati képessége a hatalom megtartására
-nem azonos a hagyományos erkölcsi erényekkel
A cél olykor felülírhatja a hagyományos normákat – a realista etika előzménye

3. Thomas More (1478–1535)
Központi fogalom: utópikus társadalmi erkölcs.
Az Utópia című műben egy ideális társadalom erkölcsi rendjét mutatja be: közösségi tulajdon, egyenlőség, egyszerűség
A moralitás alapja a közjó és a racionális társadalmi szerveződés

4. Reformáció és protestáns etika
Nevek: Luther Márton, Kálvin János
Központi fogalmak: hivatás (Beruf), belső hit, személyes lelkiismeret
A protestáns gondolkodás: a moralitás alapja a belső hit és az egyén közvetlen felelőssége Isten előtt
A „hivatás” mint etikai feladat fontos szerepet kap

5. Montaigne (1533–1592)
Központi fogalom: szkepticizmus, mérsékelt önismeret
Az Esszékben Montaigne a bizonytalanság elfogadását hangsúlyozza
az erkölcsi élet alapja az önismeret és a mértékletesség
A reneszánsz individualizmus egyik szelídebb etikai megfogalmazása

ÚJKORI ETIKA (17–18. század)

1. Thomas Hobbes (1588–1679)
Központi fogalom: természetállapot, önérdek, társadalmi szerződés.
Az ember önérdek vezérelt, ezért a természetes állapot „mindenki harca mindenki ellen”
A béke és erkölcs alapja a társadalmi szerződés, amelyben az emberek lemondanak szabadságuk egy részéről a biztonságért
Etimológia: „contract” < lat. contrahere, ’közös megegyezésre hozni’.

2. John Locke (1632–1704)
Központi fogalom: természetjog, élet–szabadság–tulajdon
Az embernek eleve adott, elidegeníthetetlen jogai vannak
Az erkölcs alapja a természetjog, amely az értelemből fakadó univerzális szabályrendszer
Etimológia: „ius naturale” < lat. ius ’jog’ + naturalis ’természetből fakadó’.

3. David Hume (1711–1776)
Központi fogalom: érzelemalapú etika, szimpátia.
A moralitás nem az észből, hanem az érzésekből ered
A helyes és helytelen megkülönböztetése az emberek közti szimpátia működéséből nő ki.
Etimológia: gör. συμπάθεια ’együtt-érzés’.

4. Immanuel Kant (1724–1804)
Központi fogalom: kategorikus imperatívusz, autonómia, kötelesség
Etikájának alapja a jó akarat és az ész által felismert erkölcsi törvény
A kategorikus imperatívusz minden körülménytől függetlenül kötelez: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája általános törvény lehessen.”
Etimológia: imperatívusz < lat. imperare ’parancsolni’; kategória < gör. κατηγορία ’állítás’.
5. Utilitarizmus (Bentham, Mill, 18–19. század fordulója)
Központi fogalom: haszon, legtöbb boldogság elve
A cselekedet helyességét a következmények hasznossága méri
A jó az, ami a legtöbb ember számára a legtöbb boldogságot okozza
Etimológia: utilitas < lat. ’haszon, hasznosság’