Maróti Gábor - ALAPVETŐ ETIKA I.
PPKE - JÁK

Az alapvető etikai alapfogalmak és magyarázatuk, etimológiai hátterük

Az etika mint filozófiai diszciplína az emberi cselekvés normatív dimenzióinak szisztematikus vizsgálatára irányul. Tárgya nem csupán az egyes cselekedetek helyességének vagy helytelenségének megítélése, hanem az e megítélések mögött álló fogalmi, értékelő és igazolási struktúrák feltárása is. Az etikai gondolkodás középpontjában olyan alapfogalmak állnak, amelyek az erkölcsi tapasztalat általános feltételeit ragadják meg. E fogalmak jelentése történetileg rétegzett, etimológiai eredetük pedig gyakran feltárja eredeti normatív funkciójukat. Az etikai terminológia pontos használata ezért nem pusztán filológiai kérdés, hanem az elméleti koherencia előfeltétele. A fogalmak közötti viszonyok elemzése lehetővé teszi az eltérő etikai irányzatok belső logikájának összehasonlítását. Az etika nyelvezete egyszerre deskriptív és preskriptív, amennyiben leírja az erkölcsi gyakorlatokat, ugyanakkor normatív mércéket is megfogalmaz. E kettősség különös jelentőséget ad az olyan kategóriáknak, mint a kötelesség, a felelősség vagy az autonómia. Az alapfogalmak tisztázása hozzájárul az etikai érvelés átláthatóságához és kritikájához. A következő fogalmi egységek ezért nem elszigetelt definíciókként, hanem egymással szoros összefüggésben értelmezendők.

Az etika kifejezés a görög éthosz szóból származik, amely eredetileg szokást, jellemet és életvezetési módot jelentett. Ebből következően az etika mint filozófiai diszciplína nem pusztán normák gyűjteménye, hanem az emberi cselekvés mögött álló jellem- és értékszerkezet reflexív vizsgálata.
A morál latin eredetű fogalom (mos, mores), amely a közösségi szokásokra és bevett viselkedési mintákra utal. Míg az etika elméleti-reflektív jellegű, addig a morál elsősorban a társadalmi gyakorlatban érvényesülő normák összességét jelöli.
A jó fogalma az etikai gondolkodás egyik legősibb alapkategóriája, amely az indoeurópai ghedh- gyökig vezethető vissza, jelentése „alkalmas” vagy „kívánatos”. Az etikai elméletek eltérően határozzák meg a jót: egyesek célként (teleologikus), mások kötelezettségként (deontologikus) értelmezik.
A rossz a jóval relációban értelmezhető fogalom, amely nem önálló létezőként, hanem hiányként vagy eltérésként jelenik meg számos etikai rendszerben. E relációs jelleg különösen hangsúlyos azokban a felfogásokban, amelyek a rosszat a rend, a cél vagy a norma megsértéseként értik.
A kötelesség fogalma a latin debere („tartozni”) igéből ered, és a cselekvés normatív kényszerét fejezi ki. A kötelesség etikája olyan cselekvési mércét állít fel, amely független az egyéni vágyaktól vagy a következmények mérlegelésétől.
A felelősség etimológiailag a latin respondere („válaszolni”) igére vezethető vissza, amely a cselekvő elszámoltathatóságát implikálja. Etikai értelemben a felelősség a cselekvés és annak következményei közötti normatív kapcsolatot jelöli.
A szabadság fogalma a latin liber szóból származik, amely eredetileg a szabad ember státuszát jelentette. Etikai kontextusban a szabadság nem korlátlanságot, hanem a normatív megfontolások alapján történő önmeghatározást jelenti.
Az autonómia görög eredetű kifejezés (autos – önmaga, nomos – törvény), szó szerint önmagának törvényt adó lényt jelent. Az autonóm erkölcsi szubjektum saját racionális belátása alapján vállal kötelezettségeket, nem pusztán külső normák kényszere alatt cselekszik.
A lelkiismeret fogalma a latin conscientia („együtt-tudás”) szóból ered, amely belső erkölcsi reflexióra utal. A lelkiismeret az egyéni normatudat azon formája, amelyben a cselekvő saját magát ítéli meg erkölcsi mércék szerint.
Az erkölcsi érték olyan normatív minőség, amely alapján a cselekvések és jellemvonások értékelhetők. Az értékfogalom etikai jelentősége abban áll, hogy összekapcsolja a normatív elveket az emberi gyakorlat konkrét formáival.

1. Etika (ἠθική / ēthikē)

A filozófia ága, amely az emberi cselekvés helyességét vizsgálja: mi a jó, a helyes, a kötelesség, a felelősség. Normatív kérdésekre válaszol.
Etimológia: az ἦθος (ēthos) ’jellem, szokás’ szóból; innen a „jellem tana”.

2. Morál (latin: mōrālis – görög előzmény: ἔθος / éthos)

A társadalomban érvényes erkölcsi normák, szabályok és értékek összessége. Az etika ezek elméleti vizsgálatát végzi.
Etimológia: latin mos/mores ’szokás’; párhuzama a görög ἔθος ’szokás’.

3. Erény (ἀρετή / aretē)

Pozitív jellemtulajdonság, amely képessé tesz a helyes cselekvésre. Az ókori görögöknél: a „kiválóság” megvalósítása; Arisztotelésznél a helyzethez illő közép megtalálása.
Etimológia: az ἄριστος (aristos) ’legjobb’ szóhoz kötődik.

4. Boldogság (eudaimonia) (εὐδαιμονία / eudaimonia ’jó lefolyás’)

Az ember végső célja; hosszú távú kiteljesedett élet. Arisztotelésznél erényes tevékenységből fakad.
Etimológia: εὖ (eu) ’jól’ + δαίμων (daimōn) ’szellem’; eredetileg ’jó szellem általi oltalom’.

5. Jó és rossz (agathon és kakon (ἀγαθόν / agathon; κακόν / kakon)

Alapvető értékítéletek: mit kell tenni (jó), és mit kerülni (rossz). Etikai rendszerek különbözően definiálják tartalmukat.
Etimológia: ἀγαθός ’jó’, valószínűleg indoeurópai gyökerű; κακός ’rossz’, ismeretlen eredettel.

6. Helyes cselekvés (orthē praxis (ὀρθή πρᾶξις)

Az adott erkölcsi normáknak és helyzetnek leginkább megfelelő teendő. A kötelességalapú etikákban szabály-, a következményelvűekben eredményorientált.
Etimológia: ὀρθός ’egyenes, helyes’ + πρᾶξις ’cselekvés’.

7. Kötelesség (deon) (τὸ δέον / to deon)

Azt jelöli, hogy valamit „meg kell tenni”, függetlenül a következményektől. A deontológiai etikák (pl. Kant) központi fogalma.
Etimológia: a δεῖ (dei) ’kell, szükséges’ igéből.

8. Következményelvűség - utilitarizmus (latin eredetű, görög megfelelője: telosz (τέλος / telos)

Olyan etikai irány, amely szerint a cselekvés helyességét annak következményei döntik el. A jó cselekvés a legtöbb boldogságot okozza a legtöbb embernek.
Etimológia: τέλος ’cél, beteljesedés’; innen a teleológia.

9. Autonómia (αὐτονομία / autonomia)

Az erkölcsi önrendelkezés képessége: az ember saját, ésszerű elvek alapján hoz döntéseket, nem külső kényszerek szerint.
Etimológia: αὐτός ’önmaga’ + νόμος ’törvény’: ’önmaga törvénye’.

10. Felelősség logosz és aitia (λόγος / logosz; αἰτία / aitia)

Vállalás a cselekedetek következményeiért és döntéseinkért, amely lehet jogi, erkölcsi vagy személyes.
Etimológia: αἰτία ’ok, indok, felelősség’; innen ’felelősségre vonás’ jelentés.

11. Szabadság (eleutheria - ἐλευθερία / eleutheria)

Az ember képessége rá, hogy önállóan válasszon a cselekvési lehetőségek között. Etikailag: a belső és külső kényszerek hiánya.
Etimológia: ἐλεύθερος ’szabad’, feltehetően indoeurópai eredetű (’önmaga ura’).

12. Norma (nomosz - νόμος / nomos)

Viselkedési szabály vagy elvárás, amely irányítja az erkölcsi döntéseket. Lehet írott vagy íratlan.
Etimológia: νόμος ’törvény, szabály’; a νέμω ’eloszt, rendet oszt’ igéből.

13. Érték (axia - ἀξία / axia)

Olyan minőség vagy cél, amit érdemesnek tartunk megvalósítani: igazság, bátorság, őszinteség stb.
Etimológia: ἄξιος ’érdemes, értékes’; a ’méltó’-ság fogalma a gyökere.

14. Hedonizmus (hédoné - ἡδονή / hēdonē)
Az öröm és fájdalom elve alapján álló etikai felfogás: a jó az, ami örömöt okoz, a rossz a szenvedés.
Etimológia: ἡδύς (hēdys) ’édes, kellemes’.

15. Ataraxia / Apatheia (ἀταραξία / Apatheia (ἀπάθεια)

Ókori etikai ideálok:
Ataraxia (epikureusok): lelki zavartalanság, nyugalom.
Apatheia (sztoikusok): a szenvedélyektől való mentesség.
Etimológia:
ἀ- privativum + ταράσσω ’felzaklatni’ → ’zavartalanság’.
ἀ- + πάθος ’szenvedély, indulat’ → ’indulatnélküliség’.